Nem, nem Ukrajna, ááá, dehogy

Csak azért hívják be a katonaviselt férfiakat, hogy számbavegyék őket. És hogy szóljanak nekik, hogy mozgósítás esetén hat órájuk van jelentkezni.
Hirdetés

A csíkszeredai, rangos tisztekkel való találkozó úgy kezdődött, hogy az egyikük bejelentette: „Nehogy elhiggyék, hogy az ukrajnai válság miatt hívtuk ide önöket” – áll az uh.ro riportjában, amelyet a székelyföldi katonaviseltek behívásáról készített.

Mivel udvarhelyieket még nem nagyon hívnak be, székelykeresztúri férfiakkal beszélgettek a helyi rendőrség előtt, ott kellett jelentkezniük. Ők nem izgulnak a háború miatt, csak az idejüket sajnálják: „álldogálsz valahol az erdő szélén, s elveszítesz nyolc hónapot, egy évet az életedből”. Szerintük úgyis a levegőben dől el ma bármilyen háború.
 
Állítólag egy nőt is behívtak, mert annak idején tisztiiskolába járt, azt viszont se ők nem tudták, se a tisztek nem árulták el, milyen kritériumok szerint válogatták ki azokat, akik most behívót kaptak.
 
Maga az ellenőrzés pár percet tart, kikérdezik a személyes adatokat, megnézik a katonakönyvet, és a jelentkezők kapnak egy ugyanolyan papírt, mint négy-öt éve, amikor szintén volt egy ilyen behívási hullám. A mostani papíron az áll, hogy háború vagy mozgósítás esetén hat órán belül jelentkezniük kell a megjelölt parancsnokságon, a korábbi papíron még 60 óra szerepelt.
 
Ha érdekel, miért hívnak be akár 50 év fölött is, és milyen a hangulat egy ilyen behíváson, kattints az alábbi linkre.

Hirdetés