Analfabéták ne kapjanak jogsit

Véli pár szocdem honatya, és ezt törvénybe is kívánja foglalni. Mert nálunk többen is „sikeresen vizsgáztak” úgy, hogy olvasni sem tudtak.
Hirdetés

Nem kaphatnának jogosítványt ezentúl azok, akik nem tudnak írni és olvasni – foglalná explicit módon törvénybe néhány szociáldemokrata honatya, többek között Ioan Munteanu. 

A Digi24 hírtelevízió szerint ilyen értelmű törvényjavaslatot terjesztettek be, miközben a szenátorok pár hónapja utasították el a közlekedési kihágások büntetésének szigorítását. A kezdeményezők viszont most biztosak benne, hogy javaslatukat megszavazza úgy az alsóház, mint a felsőház.
 
Bár a KRESZ-vizsga feltételezi, hogy a jogsiért jelentkezők legalább el tudják olvasni a vizsgakérdéseket, néhány sofőr ezt a kimondatlan feltételt sem tudja teljesíteni. 
 
Például az az Argeş megyei sofőr, aki épp azzal vált híressé, hogy demonstrálta a rendőröknek: hiába van jogsija, két betűt sem tud összeolvasni. Ő egyike annak a több mint háromezer sofőrnek, akikről 2008-ban derítették ki a korrupcióellenes ügyészek, hogy törvénytelenül jutottak jogosítványhoz Piteşti-en.
 
A WHO jelentése szerint Romániában a legmagasabb a halállal végződő közúti balesetek aránya egész Európában, 11,1 százalék ezer lakosra számítva.
 

 

Hirdetés