Románia megduplázza hadi kiadásait

2017-re. De már idén is majdnem ötven százalékkal növeli. Rasmussen látogatása megnyitotta a büdzsét.
Hirdetés
A hazai bruttó termék (GDP) két százalékát kapja majd meg a költségvetésből 2017-ben a védelmi minisztérium – írja a maszol.ro hírportál az Agerpres hírügynökségre hivatkozva. Ez a tavaly előirányzott összeg kétszerese – nyilatkozta pénteken Victor Ponta kormányfő, miután tárgyalt Andreas Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral.
 
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy idén eredetileg a GDP 1,1 százalékát fordította volna Románia a védelmi kiadásokra, ám ezt azt arány egy költségvetés-kiegészítéssel 1,5 százalékra növelték. 
 
A következő években 0,2 százalékponttal növelnék évente a védelmi minisztérium részesedését a GDP-ből, amíg el nem érik a NATO által kért 2 százalékos arányt.
 

A védelmi kiadások növelésével az államfő is egyetért, sőt ma meg is sürgette a kormányt mondván, a történések nem várják meg, míg a kormány intézkedik. 

Hirdetés