Kriptába vitték a könyveket

A szebeni Szentháromság római katolikus templom az egyedüli jelenleg Romániában, amelynek kriptájában könyvesbolt működik.
Hirdetés

Új fejezet kezdődött a szebeni Szentháromság templom 281 éves történelmében: az ezelőtt hét évvel európai uniós pénzekből felújított kriptába költözött be ugyanis a Habitus Könyvesbolt. Mivel a helyszín is meglehetősen rendhagyó, természetes, hogy az üzlet is az: működtetői nem csupán a könyvek árusításával foglalkoznak, hanem egyfajta kávézót működtetnek itt, hosszú távú tervük pedig az, hogy kulturális találkozóhelyet alakítsanak ki, kiállításoknak, filmvetítéseknek, színházi előadásoknak is teret adva.
A kriptát amúgy jó ideje nem használják már temetkezésre, a kommunizmus idején könyvraktárként működött. A Habitus Könyvesbolt 500 négyzetméteren fog működni, egy-egy színházi előadásra 120 személy fér be egyszerre.

Az ötlet nálunk rendhagyó, Nyugaton azonban nem az: a hollandiai Zwolle városban egy XV. századi templomot restauráltak és alakítottak át könyvtárrá egy évvel ezelőtt, világszerte pedig még sok hasonló projektet valósítottak meg, vagy vár megvalósításra.

Hirdetés