A Külügyi Hírszerző Szolgálat (DIE) egyik, Alexandru fedőnevű ügynöke 1962 májusában, Bukarestben találkozott egy titokzatos német ügyvéddel és megállapodtak az első romániai szász család „eladásáról” a német államnak. A Hann-család 30.000 márkáért (7.500 dollár) elhagyhatta Romániát. Így kezdődött a Behajtás 1 nevű művelet. A német állam a kommunista korszakban több tízmillió márkát fizetett azért, hogy az erdélyi szászok megkapják a kommunista Románia elhagyását lehetővé tevő vízumot. Állítólag 250.000 és 400.000 között lehetett azoknak a szászoknak a száma, akik a német állam által kifizetett vízumokban részesültek. Nehéz megbecsülni, mennyit nyert összesen ezen az üzleten a Securitate. A CNSAS kutatóinak egy csoportja 2011-ben közzétett egy levéltári dokumentumokat tartalmazó bőséges archívumot, melyek azt bizonyítják, hogy a szászok „eladásá”-nak műveletét a Securitate és a DIE ellenőrizte.

A CNSAS bejelentette, hogy megkapta a Duna – Különleges Valutaműveletek Alapjának (Fondul Operaţiuni Valutare Speciale – Dunărea) a volt Securitate által az 50-es években elkezdett és 1989-ig folytatott, valutában végzett pénzügyi műveleteire vonatkozó irattárát, és elvégezte az elsődleges elemzését.

A volt Securitate valutaműveletei a szászok és a zsidók eladásával kezdődött, fedte fel a Gândul Live-ban Laura Stancu, a CNSAS Központi Archívumi Igazgatóság vezetője. „A különleges valutaszerzési tevékenység azzal kezdődött, hogy megengedték vízumok kiadását bizonyos német vagy zsidó származású személyeknek. Ezekkel az információkkal kezdődik a titkosítás alól nemrég feloldott archívum. Különálló akciókról volt szó – a Behajtás 1 művelet a német etnikumúakra, a Behajtás 2 az izraeli etnikumúakra és a Behajtás 3 a személyek minden kategóriájára vonatkozott”, jegyezte meg Laura Stancu.

A CNSAS képviselője kijelentette, hogy kronológiai szempontból az ilyenfajta műveletek a zsidó etnikumúakkal kezdődtek el. Ezzel szemben, ami a szászok eladását illeti, Laura Stancu elmagyarázta, hogy a távozási vízumokat az adott személy képzettségétől függően árulták, és négy kategória volt.

* „A jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok azt mutatják, hogy A, B, C és D kategória létezett. Az első kategóriába a felsőfokú végzettségűek, orvosok, mérnökök, tanárok tartoztak, a B kategóriába a hallgatók, a C-be a munkások és a D-be a képzetlenek vagy a diákok. A 70-es években az árak 500 és 3.000 dollár között mozogtak az A kategória esetében”, mondta Laura Stancu. A 70-es években egy „diplomás” 11.000 márkát ért. „A jegyzettség orvost, vagy mérnököt jelentett”, magyarázta Laura Stancu a Gândul Live számára.

* A német etnikumúakat arra kötelezték, hogy vagyontárgyaikat „adományozzák” a román államnak. Ezen kívül, 1982 után Németországnak ki kellett fizetnie a képzési költségeket is. „1982-ben bocsátják ki a 402-es rendeletet, ami egy kis kulcs ebben a műveletben. A rendeletben előírják, hogy a kivándorlási célországnak ki kell fizetnie a román államnak a képzési költségeket és ugyanakkor a kivándorlókat arra kötelezték, hogy hagyják az államra a vagyontárgyaikat. Mindezeket az összegeket beleszámították az utólagos árba. Így aztán az áruk e jogszabálytól függően kezdett el nőni”.

Kik a szászok, honnan jöttek és mikor

A történészek szerint, a szászok erdélyi jelenlétéről a XII. század óta vannak információk. Az aradi diploma (1224) (így! valójában a II. András által kiadott és éppen ezért Andreanum nevet viselő kiváltságlevélről van szó) említése szerint II. Géza magyar király „hívott be német vendégeket Erdélybe”, ezzel a német etnikumúakra utalva. Erdély a XVIII. században a Habsburg Birodalom befolyása alatt állt és ebben az időszakban mind a Bánságba, mind a többi megyébe is német telepeseket hoztak. Ebben az időszakban állítólag összesen mintegy 120.000 személyt hoztak.

Ez a népesség folyamatosan nőtt, így Erdélyben 1900-ben több mint 580.000 német etnikumú élt. Dumitru Şandru történész úgy becsülte, hogy egész Románia területén a német etnikumúak száma 1940 elején 790.000 fő volt. (forrás: Acţiunea Recuperarea – Florica Dobre, Florian Banu, Luminiţa Banu, Laura Stancu)

Szintén 1940-ben kezdődik el a szászok és a svábok kivándorlási folyamata is. Németország és a Szovjetunió aláírnak egy megállapodást, melynek értelmében a német etnikumú román állampolgárok Németországba távozhatnak, ugyanabban az évben pedig aláírtak egy román–német megállapodást is. A CNSAS kutatói által a történelmi források alapján bemutatott adatok szerint e két megállapodás alapján mintegy 150.000 német etnikumú távozott Besszarábiából, Bukovinából és Dobrudzsából.

Az 1941-es népszámlálás alkalmával hivatalosan 542.352 német etnikumút tartottak nyilván Romániában. Az 1944–1947-es időszakban a német etnikumúak Szovjetunióba deportálása zajlott. Dumitru Şandru történész 70.000 és 100.000 közöttire teszi a deportáltak számát. A szászok és svábok Németországba emigrálása már ebben az időszakban rendkívül bonyolulttá vált, 1948-tól pedig, amikor Romániában a kommunisták átvették a hatalmat, gyakorlatilag lehetetlen lett.

A szászok pénzért kivándorlásának kezdete

A CNSAS szerint a kommunista Securitate ellenőrzése alatt zajlott, Behajtás Műveletnek nevezett folyamat 1962-ben kezdődött. Németországba pénzért az 1948–1962-es időszakban is ki lehetett vándorolni, de ezt a „vízumügynökök” intézték.

„Konkrétan, különböző nyugati személyek, kihasználva az 50-es évek második felében bekövetkezett nyitást, nem hivatalosan különféle lépéseket tettek a román hatóságoknál, amiket kis figyelmességekkel kísértek, közismert lévén a tisztviselők baksis, harács és csúszópénz iránti étvágya”, írják a CNSAS kutatói az Operaţiunea Recuperarea című kötetben.

Ez nem kerülte el a kommunista Securitate figyelmét, de mielőtt még bekapcsolódhatott volna ebbe, a műveletet a Külügyi Hírszerző Szolgálat (DIE) kezdeményezte. A DIE 1962-ben kiderítette, hogy egy román ügyvéd, Crăciun Şerbănescu jövedelmező együttműködést folytatott egy német ügyvéddel, Garlepp Ewalddal. A román ügyvéd elintézte a német kollégája számára a Garlepp ügyvéd által megnevezett szászok Németországba szóló vízumkérelmeit. Şerbănescu ügyvédet a CNSAS dokumentumok olyan ügynökként említik, akivel a II. Igazgatóság állt kapcsolatban, a II. Igazgatóság a román kémelhárítás lévén.

Az első irat, amiben a hatóságok nyíltan beszélnek egy olyan vállalkozás elindításáról, melynek célja a szászoknak szóló vízumokkal kereskedés a titkosszolgálat fedezete alatt, egy 1962. januári feljegyzés, amiben arról számolnak be, hogy a kémelhárítási II. Igazgatóság a DIE segítségét kéri 30.000 márka behozatalához. „Befolyásos emberként ismerve Şerbănescu C.-t, Garlepp arra kérte, hogy különféle állampolgárok számára segítse elő a kiutazási vízum megszerzését. Annak ellenére, hogy – a II. Igazgatósághoz tartozó elvtársak szerint – Şerbănescu C. nem segítette elő egyetlen elem távozását sem az országból, egyes Garlepp E. által megjelölt személyek megkapták a vízumot és elhagyták az országot”, áll egy titkos jelentésben.

Színre lép a titokzatos „Alexandru” ügyvéd

Marin Tincu százados úgy dönt, átveszi a kezdeményezést és engedélyt kér a főnökeitől egy munkakapcsolat kialakításához a német ügyvéddel. Amit a DIE meg is tett. A CNSAS által 2011-ben közzétett dokumentumok azt mutatják, hogy a titkosszolgálat közbeiktatott ebben az ügyletben egy saját ügynököt, akinek az Alexandru fedőnevet adta. A DIE vezetője megbízta Alexandru ügynököt azzal, hogy legyen közvetítő az Ewald Garlepp német ügyvéddel zajló összes tárgyaláson. Alexandru ügynök Roman Porăstău ügyvéd volt. A CNSAS kutatói rámutatnak arra, hogy az ügyvédet 1959-ben szervezte be a Milícia Főigazgatósága, hogy „feltárjon bizonyos hiányosságokat” a bukaresti ügyvédi kamarán belül.

A Milícia jó szakemberként és több idegen nyelv ismerőjeként ajánlotta be az ügyvédet. Az ügyvédet később a DIE beszervezte a szászoknak árult vízumok műveletébe. Roman Porăstău 1902-ben született a lengyelországi Biejani községben és Csernovicban (Cernăuţ) végezte el a jogi egyetemet. 1930-ban költözött Bukarestbe és az Egészségügyi Minisztériumban vállalt munkát. 1954-ben felmondott és belépett a kamarába.

Az első tárgyalás: 25-50.000 márka egy szász családért

„Alexandru” ügynök, vagyis a Lengyelországban született, a milícia és aztán a titkosszolgálat által beszervezett ügyvéd lett az első, aki a szászok vízumairól alkudozott. Az ügyvéd a DIE utasítására felvette a kapcsolatot a német ügyvéddel. 1962 májusára beszéltek meg találkozót. Az ügyvéd beszámolt George Ioanid századosnak arról, miként zajlott az első tárgyalás a német ügyvéddel. Néhány bekezdést idézünk a CNSAS 2011-ben közzétett dokumentumából:

„A stuttgarti (NSZK) lakhelyű dr. Garlepp Ewald ügyvéd és a bonni Külügyminisztérium képviselője. Hazánkba látogatásának nem az az igazi célja, hogy eljárjon bizonyos NSZK-ban felmerült örökségek ügyében, melyek örökösei a Román Népköztársaságban élnek, mely területen, különben, dr. Garlepp kevés ismeretet és szakmai hozzáértést mutatott, hanem az, hogy felderítse, milyen lehetőségek vannak a német etnikumú román állampolgárok NSZK-ba történő visszahonosítására. […]

Az ügyvéd el volt ragadtatva ettől az «együttműködési» lehetőségtől. Nyíltan megkérdezte, mennyibe kerülne családonként egy visszahonosítás, értésemre adva, hogy az összegek akár 20 és 50.000 német márka között is mozoghatnának. Nem tudtam és nem is akartam neki megmondani.

Megkérdeztem tőle, hogy kimondottan bizonyos családokra gondol-e, amire igenlően válaszolt. Amikor elkértem ezek listáját, azt válaszolta, hogy nincs nála és a szállodájában sem, de azonnal elküld nekem egy táblázatot, ahogy visszatér Stuttgartba. Egyelőre érdeklődik, van egy Covaci nevű (német etnikai származású) család, mely visszakapta a Schmidt nevet, mindkét nevet, az első (itt valószínűleg a keresztnévről lehet szó – E-RS) magyar nyelvű, (a második német nyelvű, ami kovácsot jelent).

Elmondta, hogy némiképp dilemmát okoz neki a velem való együttműködése a visszahonosítások ügyében, mert már régóta egy bizonyos Şerbănescu Crăciun ügyvéddel dolgozik együtt, akit nem szeretne megbántani azzal, hogy én a konkurenciájává váltam. Megnyugtattam, arról biztosítva, hogy senki sem fogja ezt megtudni.

Nagyon elégedettnek mondta magát és az «együttműködésünkre» és a hazáink «békés együttélésének» elősegítésében általunk vállalt szerepünkre koccintott egy kispohár likőrrel.” (Forrás: Acţiunea Recuperarea – Florica Dobre, Florian Banu, Luminiţa Banu, Laura Stancu)

Az első befejezett tranzakció: 30.000 márka Hann Albert családjáért

Az Alexandru ügynök és a német ügyvéd közötti fentebbi megbeszélés után megtörtént az első DIE által felügyelt visszahonosítás is, amiért az állam 30.000 német márkát, vagyis akkori értéken 7.500 dollárt kapott. Ennek megfelelően Alexandru ügynök megkapta német kollégájától Hann Albert és családja, a felesége és két gyermeke nevét. Hann Albert nagyszebeni származású, de eléggé terhelt életrajzú német etnikumú volt. Az 1914-ben, a Brassó (valójában Szeben) megyei Jakabfalván született Hann Albert a Német Etnikai Csoportban, a szászok szervezetében tevékenykedett. A CNSAS adatai szerint Segesváron eljutott egészen az alpolgármesterségig.

1944-ben letartóztatták és közigazgatási őrizetben tartották a zsilvásárhelyi (Târgu Jiu) lágerben, aztán 1945-ben a Szovjetunióba deportálták. Oroszországból 1949-ben tért vissza, de 1950-ben újra munkatáborba internálták, egészen 1954-ig. Testvére 1949-ben szökött ki az országból. A DIE közbelépésére a romániai hatóságok megadják a Németországba szóló vízumot Hann-nak és a családjának. A Belügyminisztérium egyik dokumentuma azt mutatja, hogy a kilépési vízumot engedélyező referátumot maga az akkori belügyminiszter, Alexandru Drăghici írta alá.

Az első eredmények. 1962 novembere: hat család „visszahonosítása” 39.700 dollárért

A Securitate I. Igazgatóságának egyik 1962. novemberi jelentése rámutat arra, hogy nyereséges a szászok vízumaival folytatott kereskedés. Akkor még nem volt kategóriánként szabott ára a szászoknak. A jelentés rögzíti, hogy az állam 39.750 dollárt bevételezett hat családért. „A MAI (Belügyminisztérium) vezetőségének engedélyei alapján eddig hat család távozott az NSZK-ba, akikért 39.750 USA-dollárt bevételeztek. Ezen kívül még két család kapott engedélyt, akiktől 11.000 USA-dollár bevétel érkezik”, áll a CNSAS kutatói által közzétett feljegyzésben.

A Securitate ugyanabban a dokumentumban azt állította, olyan anyagokkal rendelkezik, melyek ahhoz a következetéshez vezetnek, hogy Garlepp Ewald ügyvéd állítólag a németországi Külügyminisztérium alárendeltségében volt és kapcsolatban állt a német titkosszolgálatokkal. A szekusok azonban azt is lejegyezték, hogy a szászok kiváltására érkező pénzek közvetlenül a német állami költségvetésből származtak.

„A rendelkezésünkre álló hírszerző anyagokból az derül ki, hogy Garlepp ügyvéd az NSZK Külügyminisztériumának megbízásából dolgozik és a GEHKEN-nel is kapcsolatban áll. Állítása szerint, azokat az összegeket, amelyeket azokért a személyekért fizet, akiknek az NSZK-ba való távozását kéri, az NSZK Kormányától, egyes evangélikus katolikus (így!) egyesületektől, a Vöröskereszttől és részben a kérelmező személyek rokonaitól kapja”, áll a Securitate jegyzékében.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a német ügyvéd kérte ennek az alkunak a hivatalossá tételét, de ezt a kérését elutasították. A dokumentum rögzíti, hogy minden pénzösszeget a Nemzeti Bankba fizettek be egy Alexandru ügynök nevére kiállított számlára és aztán az összegeket átutalták a MAŞINIMPORT Vállalat számláira.

250.000 és 400.000 között volt az eladott szászok száma

A CNSAS igazgatója azt mondja, nincs egy pontos, kőbe vésett könyvelés azokról a szászokról, akik a német állam által kifizetett vízumokkal távoztak Romániából. Ennek ellenére a CNSAS becslése szerint 250.000-re tehető azoknak a romániai német etnikumúaknak a száma, akik pénzért kaptak távozási vízumot. Ezzel szemben a németországi becslések 400.000 személyről szólnak. „A 70-es évek után megjelentek a listák és a szigorú nyilvántartások. Nem vettünk elő minden egyes megállapodást a számításhoz. A bizalmas tárgyalások és megállapodások hosszabb időszakra vonatkoznak, abban az értelemben, hogy már nem egy-két esetről van szó, hanem egész listákról, melyeket a román államnak három vagy öt év alatt teljesítenie kellett. Nem számoltuk össze az összes ilyen listát. Becsléseink szerint 250.000 fő körül lehetett. A német sajtó egyik statisztikája szerint 400.000 fő volt érintett. Tény, hogy nem érjük el a Pacepa által említett egymilliós számot. Gyakorlatilag nem volt ennyi etnikai személy”, jelentette ki Laura Stancu.

Mennyit keresett a román állam

Nehéz megbecsülni, hogy hány tíz- vagy százmillió márkát keresett a román állam a vízumkereskedelemmel. A CNSAS-os Laura Stancu azt mondja, hogy a beérkező készpénzen kívül, Románia más előnyökhöz is jutott. „Nem kívánok számot mondani, mert a levéltári ember szemszögéből nézve nem jó, ha találgatásokba bocsátkozunk. A román állam e művelet révén más előnyökhöz is jutott. Például, a román állam az egyik német etnikumúakat tartalmazó lista teljesítéséért operatív műszaki berendezéseket kapott. Egy demokratikus állam olyan gépeket küldött egy kommunista államnak, amivel gyakorlatilag megfigyelték a disszidenseiket, lehallgatták a telefonjaikat”, mondta a Gândul Live-ban Laura Stancu.

Románia kívánságlistáján szerepelt egy vándormozi, amit a németek a választási kampányokban használtak. Ezen kívül a Securitate valutahitelekről is tárgyalt, melyeket Németország nagyon kedvező feltételekkel nyújtott.

„Egy másik epizód egy vándormozival kapcsolatos. A román állam kért egy Mercedes haszonjárművet, amit mikrofilm-olvasó gépekkel, hangfalakkal, a járműre szerelt hangszórókkal kellett ellátni. A német fél azt mondta, van egy ilyen választási kampányokban használt járművük, de a Volkswagen gyártja. A román fél ennek ellenére azt mondta: Nem, mi Mercedest akarunk, még akkor is, ha hosszabb időt vesz igénybe a legyártása. Aztán az állam kedvező kamatozású hiteleket is kapott. A Securitate-tisztek tárgyaltak az ilyenfajta hitelekről”. (Folytatjuk.)