Abcúg, mérgező aranykitermelés: tüntetés volt Verespatakon

Néhány százan tüntettek vasárnap Tőkés László és az EMNT, illetve az EMNP szervezésében Verespatakon a tervezett ciános aranykitermelés ellen. A tüntetők szerint a bányanyitás merénylet az erdélyiek ellen.
Hirdetés

Színvallásra szólította fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a román pártokat a Verespatakra tervezet ciántechnológiás aranybánya ügyében.

A két alakulat szimpatizánsai Verespatakon tartottak tiltakozó megmozdulást a ciántechnológiás bányászat ellen. Közös nyilatkozatukban kijelentették, „a bányanyitás merénylet Erdély és az erdélyiek ellen„. Úgy értékelték, a verespataki bányaberuházás „Románia eddigi történetének a legnagyobb léptékű korrupciós ügye„.
Felkérték ugyanakkor a választások után megalakuló Európai Bizottság elnökét és környezetvédelmi biztosát, hogy tartsák tiszteletben az Európai Parlament (EP) éppen négy évvel ezelőtt hozott határozatát, amelyben Áder János és Tőkés László kezdeményezésére a testület a cianidos bányászat betiltását határozta el.
A település unitárius templomában tartott tiltakozó megmozduláson Tőkés László EMNT-elnök elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság nem alkotott jogszabályt az cianidok használatát tiltó EP-határozat alapján. Hozzátette, a bizottságnak az akácok és a disznóvágás helyett a környezetvédelemmel és a kisebbségi ügyekkel kellene foglalkoznia. „A fontos dolgokba nem avatkozik be, a jelentékteleneket pedig túlszabályozza” – bírálta a bizottságot az európai parlamenti képviselő.
Tőkés László azt is megemlítette: „meglett az eredménye annak”, hogy a román külügyi tárca a belügyekbe való beavatkozás gyanúját vetette fel a rendezvénnyel kapcsolatban. Azt az értesülését is elmondta, hogy Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter beszélte le Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkárt a rendezvényen való részvételről.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke felszólalásában egy kisebbfajta csodának nevezte, hogy a közösségi összefogás mindeddig megakadályozta a verespataki bányanyitást. A pártelnök szerint a csoda azt igazolja, hogy létezik közösségi erő, létezik közösségi szolidaritás. „A közösség ebben az ügyben fedezte fel a maga erejét” – állapította meg a pártelnök. Ezt azért tartotta fontosnak mert az erdélyi magyarság autonómiaharcának a sikere is a közösség erejében rejlik.
Ha elbukik Verespatak, sokan a reményüket vesztik” – jelentette ki az elnök.
A verespataki tiltakozó megmozdulásra Erdély egész területéről mintegy 200 EMNT és EMNP szimpatizáns érkezett. A csendőrség nagy erőkkel vonult a településre attól tartva, hogy a bányaprojekt támogatói ellendemonstrációt szerveznek. Ellenakcióra és rendbontásra azonban nem került sor. A Főtér helyszíni információi szerint több autóbusznyi aranybánya-ellenes tiltakozó érkezett Erdély és a Partium minden pontjáról, Nagyváradtól és Szalontától a Székelyföldig, a megmozdulás pedig a körülményekhez képest jó hangulatban zajlott.

 

 

Hirdetés