Újfent rávilágított a kisebbségi jogok körüli visszásságokra a brassói táblabíróság ítélete, amelyben jogerősen arra kötelezte a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy távolítsa el a város egyik központi teréről az ott felvont székely lobogót.
A zászlót még tavaly helyezte el az MPP, azonban a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű szélsőségesen magyarellenes szervezet panaszt tett az ügyben a prefektúrán, a lobogó eltávolítását kérve. Indoklásuk szerint ugyanis „a székely zászló a területi autonómiáért folytatott harc szimbóluma, állandó közszemlére tétele megfélemlíti a románokat”.
Ezt az érvet fogadta el jogerősen a brassói bíróság.
A döntés újabb magyar vereség a szimbolikus térben vívott közdelemben, amelynek az a tétje, hogy megadatik-e az Erdélyben élő magyar közösség számára a jelképek szabad használata révén jelezni: ő is jelen van ebben a térségben, vagyis az nem kizárólag a románok élettere.
Az ítélet egyben újabb példája annak a román jogértelmezésnek, miszerint amit nem szabályoz törvény, azt abban az esetben, ha a magyarok számára kedvező lehet, tilosként értelmezik. Mindemellett a korábbi Kovászna megyei prefektus, majd a neki igazat adó bíróság arra is hivatkozott, hogy a nemzeti kisebbségek csak ünnepeiken használhatják a saját szimbólumaikat.
Ebben a helyzetben fölmerülhet a diszkrimináció kérdése. Ha ugyanis bizonyos polgároknak jogukban áll a nemzeti jelképeiket használni, másoknak pedig nincs, akkor elvileg sérülhet a jogegyenlőség elve, még abban az esetben is, ha Románia szigorúan nemzetállamként határozza meg magát, amely jelen pillanatban csak az állami szimbólumokat ismeri el hivatalosan. A kiskaput éppen az jelentheti, hogy a nemzeti ünnepeken mégiscsak engedélyezik a kisebbségi szimbólumok használatát. A probléma ott vetődik föl, hogy ha nemzeti ünnepen törvényes a kisebbségi jelképek használata azokon a településeken, ahol jelentős számban jelen vannak, miért lenne törvénytelen a hétköznapokon is, ha egyszer a román jelképek egész évben loboghatnak – nem csupán a közintézményeken, hanem lámpaoszlopokon, magánépületeken is?
Furcsa egyébként a szélsőséges román szervezet érvelése, miszerint a zászló az autonómiatörekvések szimbólumaként félelmet keltene a román közösségben. Nincs ugyanis magyarázat arra nézvést, miért lenne félelmetes az autonómia, miféle olyan elemeket tartalmaz az önrendelkezés, amelyek miatt a románoknak rettegniük kellene. Hiszen a magyar közösség által követelt autonómia épp hogy jogegyenlőséget kíván létrehozni a magyar és a román közösség között, a célja az, hogy minden polgár szabadon, korlátozások nélkül élhesse meg kultúráját, használhassa a közintézményekben anyanyelvét és nyilvánosan szimbólumait, és élhessen az anyanyelvi oktatás lehetőségével.
Mindezek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a román közösség „félelme” csupán ürügy, amelyre hivatkozva el lehetett érni a helyi magyar közösség által nemzeti szimbólumnak választott zászló eltüntetését.