// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Erdélyi történet Cannes-ban

// HIRDETÉS

Alig egy hét múlva kezdődik Európa legrangosabb filmfesztiválja. És ott lesz a Kolozsváron született Szőcs Petra A kivégzés című filmje is, a rövidfilmes versenyszekcióban. Interjú a rendezővel.

Minden fiatal filmalkotó álma, hogy a filmjét beválogassák a cannes-i fesztivál versenyprogramjába. Hogyan zajlik a szelekció? Nevezni kell vagy „rátalálnak” az emberre, a filmre? Egyszóval: milyen út vezet Cannes-ba?

Nevezni kell. A filmet én küldtem el a honlapon megadott címre, nem hittem volna, hogy egyáltalán válaszolni fognak. Azt hittem, legalább a válogatókat ismerni kell ahhoz, hogy a film bekerülhessen, vagy legalábbis a Filmuniónak vagy egy producernek kell neveznie. De nem! A rendszer teljesen demokratikus, és működik.

Ha jól tudom, több évig forgattátok a filmet. Milyen viszontagságokon át nyerte el a végső formáját, hogyan változott a koncepció az évek során?

A castingot 2010 elején kezdtük, 2011 tavaszán forgattunk először, ezt több pótforgatás követte, mert az eredeti elképzelés sajnos nem működött. Eszerint a gyerekek árvák lettek volna, de ez nagyon idétlenül derült ki, és nem volt rendesen felépítve, ezért ezt a vonalat ki kellett venni a filmből, és mással pótolni.

Mekkora stábbal dolgoztál? Mesélj kicsit, kérlek, a filmkészítő csapatról.

Nem volt nagy stáb, és az évek során egyre fogyott (és bővült is egyszerre). Csepeli Eszterrel nagyon sokat dolgoztunk a film előkészítésén, az egyik legnehezebb feladat a gyerekszereplők megtalálása volt (de a képekről is rengeteget beszélgettünk, és többször is befotóztuk a helyszíneket). A főszereplő végül Moldován Kató lett, őt a dévai Szent Ferenc Alapítványnál találtuk, és azonnal működni kezdett tőle a forgatókönyv. Két vágóm volt/van, Dunai László és Szalai Dániel, ez azért alakult így, mert a több éves vágási folyamatot nem lehetett másképpen megoldani (így is épp elég heroikus küzdelmet folytattak a filmért).

Szőcs Petra

Milyen lehetőségei vannak egy erdélyi magyar filmkészítőnek manapság? Előny-e vagy inkább hátrány a kettős kötődés (bármilyen szempontból)?

Mindenképpen előny. Több lehetőség, több kapcsolat. Ha nem lennék kolozsvári, és nem szakadtam volna el Kolozsvártól, nem erről írnék verseket, és A kivégzés sem született volna meg.

A történet egy testvérpár családi drámáját követi nyomon, a háttérben a Ceaușescu-házaspár kivégzésével. Miért volt annyira fontos számodra ez a momentum, hogy – kis túlzással – köréje építsd a filmet?

A Ceaușescu-házaspár kivégzése az egyik legfontosabb médiaesemény is volt, nekem elsősorban a képei maradtak meg, és ezt szerettem volna visszaidézni ebben a filmben, illetve azt, ahogy ezt mi akkor megéltük. Tüntetőset játszottunk, arra emlékszem, de ceușescusat talán nem, pedig kézenfekvő lett volna. 

Egy ilyen cannes-i sikerrel a hátad mögött (hiszen önmagában is siker, ha a legnagyobb európai fesztiválra beválogatják a filmed) mondhatjuk-e, hogy megnyílnak a kapuk? 

Még nincsen a hátam mögött, és nem tudom, hogy megnyílnak-e a kapuk, mindenesetre nagyon jó lenne. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro