Profik lesznek az erdélyi ápolónők

Egy európai uniós projekt keretében azoknak szerveznek képzéseket, akikre az egyik legnehezebb feladat hárul: a beteg emberek ápolása.
Hirdetés

Premiernek számít Romániában az az európai uniós alapokból finanszírozott projekt, amelynek keretében ápoló- és gondozónőket képeznek. A Caritas Segélyszervezet által megnyert pályázatot több erdélyi megyében bonyolítják, így több száz személy számára fognak kurzusokat tartani Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Kolozs, Fehér és Hunyad megyékben, illetve Moldova térségében, partnerségben a jászvásári Caritasszal. A POSDRU-programba tartozó projekt összértéke 5,7 millió lej, és másfél éves futamidejű.

Péter György, a Caritas egészségügyi szociális részlegének vezetője elmondta: a projekt szükségességét az indokolja, hogy sok esetben az ápolónők nem rendelkeznek a betegek ellátásához szükséges tudással és felkészültséggel, munkájuk pedig nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne. „A helyzet a következő: elmegyünk a kórházba, az orvos nem ér rá velünk foglalkozni. Feladatának egy részét az asszisztens végzi el. Az asszisztensnek, aki megtanulta a beteggondozást, nincs ideje erre, így végül a rászorultak ellátása az ápolóra hárul – arra a személyre, akinek nincs ilyen jellegű képesítése” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Péter György.

Az ápolónők képzése ingyenes lesz. Megtanulnak többek között elsősegélyt nyújtani, és akár olyan betegeket is ellátni, akik agyvérzést szenvedtek. Egy „kísérletet” már végeztek is, Székelyudvarhelyen és Szovátán, az eredmények pedig „igen biztatóak”.

Hirdetés