A román választók egyre alacsonyabb részvételi aránya lehetőséget ad a magyaroknak arra, hogy fontos szerepet játsszanak a jövendőbeli elnökválasztásokon.

Az RMDSZ opciója az egyik dolog, amit nem szoktak számításba venni, amikor az elnökválasztásról van szó. A magyaroknak mindig jelentős beleszólásuk volt az ügybe, saját szolidaritásuknak és a román választók magas arányú távolmaradásának köszönhetően. Ha a „jobboldal” meg akarja nyerni az elnökválasztást, a magyarokat is meg kell nyernie magának. Nélkülük is menne, de a román szavazók szokatlanul nagy arányú mozgósítása esetén. Mindig az elnökválasztás vonzotta a legtöbb szavazót az urnákhoz, de a hiányozók aránya ettől függetlenül nagyon magas volt, és 2000 óta folyamatosan nőtt. Márpedig ha a részvételi arány 60 százalék alatt marad, ahogy az 2004-ben és 2009-ben történt, akkor a magyarok viszonylag jó részvétele, homogén opciók esetén, eldöntené a választás sorsát.

De elképzelhető, hogy az idei elnökválasztás „magyarok nélkül” fog zajlani, vagy más szóval, megtörténhet, hogy a magyarok számára egyik jelölt sem tűnik majd meggyőzőnek és nagy többségük az otthonmaradást választja. Akkor kizárólag „román” választásunk lesz.

De a „jobboldal” számára rendkívül kockázatos lenne a magyarok szavazással szembeni közömbösségére alapozni, hiszen ez növelné a PSD esélyeit a választás megnyerésére. Láttam is, hogy a politikai ügyekben gyakorlottabbak érzékelték annak szükségességét, hogy a „jobboldal” a maga oldalára állítsa a magyarokat. Cristian Preda (egyelőre az európai választásokkal kapcsolatosan) rámutatott arra, hogy a PSD-ellenes szervezetek már csak az RMDSZ-szel együtt tudnak majd több szavazatot szerezni, melyet a „jobboldal” további 6 szervezete között sorolt fel. Míg a PMP jobboldalhoz tartozásával kapcsolatosan éppen javában zajlik a vita (lásd Mihail Neamţu kritikus véleményeit, inliniedreapta.net), a magyarok már rég megbékéltek az RMDSZ helyzetével, mely az EPP-ben tevékenykedik, de mindenféle más, legitimként elfogadott áramlatokat is tartalmaz. Ez nagyon pontos következtetéshez vezet: a magyarokat nem lehet majd jobb- vagy baloldali érvekkel az urnákhoz szólítani, hanem főleg nemzeti érvekkel, melyek az általános politikai opcióikon túlmenően egyesítik őket.

Ez nagyon leegyszerűsíti az elméleti helyzetet, a gyakorlatit viszont nem. Mert a jobboldali pártok az utóbbi évben – főleg azóta, hogy az RMDSZ-t bevonták a kormányzásba – olyan álláspontokra helyezkedtek, melyeket nem nevezhetnénk magyarelleneseknek, de minden bizonnyal egyre gyanúsabbak. De amikor a „jobboldal” meghatározó militánsai, ahogy mondani szokták, a „hajóorr”-figurák azt nyilatkozzák, hogy Románia a kisebbségek terén túlteljesíti az „európai standardokat”, amikor a magát szuperlatívuszokkal európainak nevező párt a „Mi románok vagyunk”-ra táncol a köztéren, akkor úgy tűnik, Cristian Preda igyekezetének, hogy az RMDSZ-t a jobboldal 6 csoportosulása közé sorolja, a valódi politikai életben nincsenek következményei.

Korábban már írtam az „európai standardok” kérdéséről. Nem arról van szó, hogy a magyarok rossz bánásmódban részesülnének és a helyzetük drámai lenne, az asszimiláció határán állnának, hanem arról, hogy egyszerűen nincsenek „európai standardok”. Ezt azok a politikusok találták ki, akik nem akarnak fogadókészséget mutatni a magyar népesség érzékenységeire. A fiktív standardokra való hivatkozás a vita lezárásával és az ajtó becsapásával egyenértékű. Sokszor hallottam ezt a teljes műveletlenségről árulkodó hasonlatot: „A magyarok miért követelnek több jogot, mint a németországi törökök?” Ez a gyakran feltett kérdés megmutatja nekünk, milyen drámai következményei lehetnek a politikára a rossz oktatásnak, mely folyamatosan azt tanította a román diákoknak, hogy a magyarok egy valaha Ázsiából érkezett vándorló népesség. A gond az, hogy ez a vitathatatlan történelmi igazság zárójelbe tesz egy másik ezerévnyi európai és keresztény életről szóló történelmet. És itt valójában valami sokkal mélyebb dolog van, mint a többség és kisebbség közötti kapcsolat: ez egy olyan történelmi hagyomány iránti ragaszkodás és tisztelet, amit az igazán jobboldali embereknek másképp is értelmezniük kellene, mint az „emberi jogok” standardizált fogalmai között.

Ám függetlenül attól, hogy közülünk egyesek, vagy mások miként értelmezik a magyar kérdéskört, az biztos, a magyarokat nem lehet majd meggyőzni, hogy olyan jelöltre szavazzanak, aki azt állítja, hogy a magyarok a legmagasabb szintű standardoknak örvendenek a kisebbségi jogok terén.