Annapurna-expedíció: szombat óta nincs hír Török Zsoltról

Ismét magyar hegymászóért aggódhatunk: három napja nem adott semmilyen életjelet magáról Török Zsolt, a romániai Annapurna-expedíció vezetője.
Hirdetés

Szombaton érkeztek a legutolsó hírek Török Zsoltról: ezek szerint az aradi hegymászó az alaptáborban, tehát biztonságban volt, azóta azonban nem lehet elérni őt telefonon. Ezt az Annapurna-expedíció magyarországi szóvivője tudatta ma a maszol.ro-val. Barabás László szerint aggodalomra csak az adna okot, ha Török egyedül próbálkozna a Himalája egyik legveszélyesebb csúcsának számító Annapurna megmászásával. Az aradi alpinista ugyanis időközben társak nélkül maradt: az expedíció egyik tagja, Cristian Tzecu fagyási sérülések miatt volt kénytelen abbahagyni a csúcshódítást, korábban pedig George Porancia egy jéglavinában fejsérülést szenvedett és kórházba került.

Barabás László elmondta azt is, nagy esőzéseket jeleztek erre a hétre, ráadásul jelenleg is rengeteg hó van a hegyen, a hármas tábor fölött igen komoly a lavinaveszély. „Ahogy Zsoltot ismerem, megfordulhatott a fejében, hogy a veszély ellenére egyedül próbálkozzon. Roppant ambiciózus, nem akarhat kudarccal hazajönni. De azért ezt csak jelezte volna nekünk. Biztos lemerült a telefonja” – mondta Barabás. Magyarázata szerint Török műholdas telefonja napelemes, s vélhetően nincs nap, ezért nem lehet feltölteni.

A magyar hegymászóról nem tud semmit a felesége sem. „Nem beszéltem Zsolttal múlt hétvége óta, amióta visszatért az alaptáborba. Erősen zavaros a helyzet” – mondta a maszol.ro-nak Minerva Török.

Hirdetés