Lucian Boia történész a Gândulnak adott interjújában Nagy-Románia történelmének másfajta olvasatáról beszél és elmagyarázza, hogy a legutóbbi könyvében miért tette vita tárgyává „Románia jogát” Erdélyre. „A románok, természetesen, felvethettek egy etnikai jellegű jogot Erdélyre, ahogy azt meg is tették, de történelmi jogot nem”, írja a Primul Război Mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări című könyvében Lucian Boia. A könyv, természetesen, azonnal heves vitákat váltott ki a közéletben. „Erdély sohasem tartozott Romániához, vagy a fejedelemségek valamelyikéhez” és „már államisága kezdete óta Magyarország része volt”.

Lucian Boia a Primul Război Mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări című, a Humanitas Kiadónál a múlt héten megjelent könyvének előszavában arra figyelmezteti az olvasót, hogy a következőkben „bizonyos kulcskérdésekkel kapcsolatos kommentárokat, értelmezéseket” fog olvasni.

„A románok, természetesen, felvethettek egy etnikai jogot Erdélyre (a román lakosság többségben lévén), de történelmi jogot nem. Vádolhatták a magyarokat azzal, hogy elnyomták, vagy diszkriminálták őket, de azzal nem, hogy bármikor is ’elrabolták’ tőlük Erdélyt”. Ez csak egyike a történelem mítosztalanítására szakosodott Lucian Boia legújabb könyvének „kényes” bekezdéseinek. Lucian Boia ezúttal egy Romániában érzékeny kérdést érint – az Erdély feletti jogot –, a könyv pedig már a megjelenése utáni első napokban virulens fogadtatásban részesült, főleg a tévékben.

A Gândul elbeszélgetett Lucian Boiaval az új könyvével kapcsolatos „viták”-ról és „újraértelmezések”-ről.

„Természetesen, Erdély Romániáé. Azt hiszem, kevésbé görcsösen, nyugodtabban kell beszélnünk a történelemről, túlzások, vagy mindenféle történelmi mítoszok felhasználása nélkül olyan jogok alátámasztására, melyekkel nyilvánvalóan amúgy is rendelkezünk”, mondta nekünk már az elején a történész.

Íme, a kötet néhány „vitatott” része:

– „A románok, természetesen, hivatkozhattak (ahogy azt tették is) egy etnikai jogra Erdélyt illetően (a román lakosság többségben lévén), de nem történelmi jogra is. Vádolhatták a magyarokat azzal, hogy elnyomták, vagy diszkriminálták őket, de azzal nem, hogy bármikor is „elrabolták” volna tőlük Erdélyt.

– „Az 1916. augusztusi ’belépés az akcióba’ megfelelt-e egy minden román által magáénak vallott ’nemzeti ideál’-nak? Ez túlzás lenne. A románok többségét, akik zömmel parasztok (a lakosság 80 százaléka) és írástudatlanok voltak, teljesen más gondok foglalkoztatták, valószínűleg még csak nem is hallottak a ’nemzeti ideál’-ról. Ez a ’közvélemény’ sokkal szűkebb, némi műveltséggel rendelkező és a közélet iránt nagyobb vagy kisebb érdeklődést mutató személyekből álló szférájában volt jelen” (69. o.).

– „A ’németbarátok’ arra figyelmeztettek, hogy Románia számára sokkal fontosabb Besszarábia felszabadítása, Erdély ugyanis nyugodtan megvárhatta volna azt a – valószínűleg nem túl távoli – pillanatot, amikor a kettős monarchiát radikálisan átszervezik, egyenlő népek társulásává válva, vagy darabokra esett volna és ezáltal a hőn óhajtott Erdéllyel valóegyesülés is megvalósult volna” (74. o.).

– „…Erdély nem volt ilyen helyzetben. Sohasem tartozott Romániához, vagy a Romániát 1859-ben létrehozó fejedelemségek valamelyikéhez. Államisága kezdete óta Magyarország része volt és még Magyarország eltűnése után is, a vezető elitjén és az államszerveződési formáján keresztül továbbra is a régi magyar királyság részeként jelent meg” (74. o.).

– „Végül is akarták vagy sem az egyesülést Romániával? Mondjuk, hogy igen, de nem jobban, mint egy megreformált monarchián belül maradást. A Romániával való egyesülés egy virtuális történelem, egy lehetséges, de még nem tisztázódott jövő részét képezte. A tettek szintjén az erdélyi románok nemzeti mozgalma (nem – E-RS) a Romániával egyesülés irányában cselekedett, hanem előbb szigorúan csak Erdély autonómiájának helyreállítása és aztán a Magyarországon belüli teljes jogegyenlőség megszerzésének irányában” (81. o.).

[…]

Az első világháborúról szóló könyvében két lehetséges forgatókönyvet említ Románia első világháborús részvételével kapcsolatosan. Mi történt volna, ha Románia nem az Antant oldalán vett volna részt és semleges marad?

Három lehetséges forgatókönyv van: a valódi forgatókönyv, ami lezajlott – Románia az Antant hatalmai mellett, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország mellett vesz részt a háborúban Erdély és Bukovina felszabadításáért, elcsatolásáért, megszerzéséért, vagy ahogy mondani akarják. A második forgatókönyv az lett volna, ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország oldalán vesz részt, elsősorban Oroszország ellen, Besszarábia megszerzéséért. A harmadik forgatókönyv szerint Románia semleges marad és a háború vége felé kiderült volna, hogy mi a helyzet és mi fog történni. Ez a három forgatókönyv. Rendben, nem tudjuk, mi lett volna, ha másképp történnek a dolgok. Egyetlen történelmet ismerünk. A többit illetően feltételezésekbe bocsátkozhatunk, forgatókönyveket készíthetünk.

Ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország mellett lett volna, akkor Oroszország legyőzése és Besszarábia felszabadítása lett volna a cél. Nyilván abban az esetben, ha Oroszországot sikerül legyőzni, és a háború a központi hatalmaknak kedvezően ért volna véget. Ha a központi hatalmak szenvedtek volna vereséget, akkor Románia velük együtt vesztett volna.

Ott van még a semlegesség forgatókönyve, ami csábító lehetett volna. Románia végig megőrizhette volna a semlegességét és akkor nem lett volna az a sok áldozat, melyek óriásiak voltak Románia részéről. Romániának nagyon nagy veszteségei voltak, ha a halottak számát a lakosság számához viszonyítjuk, arányait tekintve nagyobbak, mint Franciaországnak vagy Németországnak négy és fél év háború után, miközben Románia csak másfél évig háborúskodott. A háború végén pedig Romániának érintetlen hadserege lett volna. És ha a birodalmak szétestek volna, ahogy Ausztria-Magyarországgal, illetve Oroszországgal megtörtént, akkor a háborúban való részvétel nélkül megkaphatta volna Erdélyt, Besszarábiát és Bukovinát. Talán, nem mondom, hogy így lett volna, de csak azt tudjuk, ami megtörtént, egyetlen egy történelem van.

Románia megtehette volna, hogy semleges marad?

Igen, semleges maradhatott volna. Romániára nyomás nehezedett. Németország és Ausztria-Magyarország már beletörődtek abba, hogy Románia semmiképpen sem fog az oldalukra állni, tehát a központi hatalmak számára Románia semlegessége lett volna a legjobb megoldás. A nyugatiak, főleg a franciák, de a britek is, nyomást gyakoroltak, de végül azzal maradtak volna, nem kötelezhették volna Romániát arra, hogy belépjen a háborúba. Románia, vagyis a Ionel Brătianu által vezetett liberális kormány azzal a gondolattal lépett be a háborúba, hogy Erdély megszerzésének áraként mégis csak részt kell vennie, véráldozatot kell hoznia, hozzá kell járulnia a központi hatalmak vereségéhez. Ami Bukovinát illeti, két forgatókönyv van, Ausztria-Magyarország vereségével, de Ausztria-Magyarország is azt sugallta, hogy Romániának ajándékozhatja Bukovinát, amennyiben Románia a központi hatalmak oldalán lép be a háborúba. Tehát Bukovina ügye így is, úgy is megoldható lett volna. Erdély és Besszarábia közül kellett választani. Mi jobb Romániának és milyen győzelmi esélyek vannak a háborúban, ki fog nyerni? Az volt a fontos, hogy azokkal tartson, akik majd győzni fognak.

Ma megengedheti magának egy ország, hogy semleges maradjon egy konfliktusban? Hogy a Balkán egyfajta Svájca legyen?

A helyzetektől függ, tudja, a történelem nem ismétli meg önmagát. Az, ami az első vagy a második világháborúban történt, nem fog megismétlődni a továbbiakban és reméljük, hogy nem lesz egy harmadik. Még az Európai Unión belül is vannak semleges országok, melyek nem tagjai a NATO-nak. Ausztria nem tagja a NATO-nak, Finnország nem tagja a NATO-nak. Tehát lehetséges.

Szintén az első világháborúról szóló könyvében írja, hogy az erdélyi népszavazás nem felelne meg napjaink demokratikus elveinek. Tudná árnyalni ezt a kijelentést?

Ezt nem mondtam ilyen durván, mint ön. Az első világháború végén meghirdették a nemzetek önrendelkezési jogát, a nemzetállamok létrehozását a volt birodalmak, Ausztria-Magyarország és bizonyos mértékig Oroszország romjain. Népszavazásokat csak nagyon kevés helyen tartottak, ahol a lakossági keveredés nagyon nagy volt és egyetlen népességnek sem volt vitathatatlan többsége.

Kevés népszavazás volt. Általában a kérdéses területeket a többségi népességnek adták oda. Erdélyben egyértelmű, hogy a románok voltak többségben, de a többiek sem voltak kevesen. Tehát a románok 50 és valamennyi százalékot jelentettek, a többiek 40 és valamennyi százalékot. De a többség mindenképpen román volt.

Amit a népszavazás elmaradásáról mondtam, az más területekre is érvényes, nemcsak Erdélyre. A gyulafehérvári nagygyűlés a román képviselők összejövetele volt. Tehát az 50 és valamennyi százaléknyi erdélyi román mondott véleményt, a magyarokkal, a németekkel és a többiekkel nem konzultáltak. Mint mondtam, még ha lett is volna népszavazás, az eredmény biztosan nem lett volna olyan egyhangú, mint Gyulafehérváron volt, de úgy is a románok javára szólt volna és Erdély ilyen körülmények között egyesülhetett volna Romániával. Ezt a magyarázatot adtam, hogy őszintén beszéljünk. Nincs értelme azt mondanunk, hogy az népszavazás volt, amikor nem volt népszavazás. Másrészről nyilvánvaló volt, hogy a nemzetállamok létrejötte közepette nincs más megoldás, mint Erdély egyesülése Romániával.

A románok ezt fejezték ki Gyulafehérváron, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen, ez nem vitás. De én azt mondtam, hogy 1914-ig az erdélyi nemzeti mozgalomnak nem a Romániával egyesülés volt a célja, mert nem is lehetett célja a Romániával egyesülés. Az erdélyi románok nemzeti mozgalma a XVIII. században kezdődik, az erdélyiek adják meg a jelet a románok nemzeti mozgalmára.

Márpedig azt hiszem, senki sem fogja azt állítani, hogy a XVIII. században a Romániával való egyesülést akarták, már csak azért sem, mert Románia nem létezett. Létezett a két fejedelemség, némiképp szerencsétlen helyzetben, oszmán uralom alatt. A Romániával való egyesülés kérdése Románia létrehozása, 1859, de főleg 1877, a függetlenség megszerzése, a királyság 1883 kikiáltása után került szóba.

De a nemzeti mozgalom céljai az első világháborúig az ausztria-magyarországi románok jogegyenlőségének elérése, vagy Erdély autonómiája, vagy a teljes jogegyenlőség voltak, autonómiával vagy anélkül. Konkrétan, az Erdéllyel való egyesülés kérdése 1914-ben merült fel, amikor valóban készültek ilyen tervek. Addig ez egy álom lehetett, hogy is mondjam, egy közelebbi, vagy távolabbi álom. Konkrétan, az erdélyi románok nemzeti mozgalmának az első világháborúig ez a cél nem szerepelhetett a programjában, a mozgalom taktikájában és stratégiájában sem.

A könyvében szereplő történelmi értelmezés bizonyos vitákat váltott ki és egyesek azt mondják, nem kellene feltennünk azt a kérdést, hogy kié Erdély.

De ki kérdezi azt, hogy kié Erdély? Senkiben sincs semmilyen kétség. Természetesen, Erdély Romániáé. Azt hiszem, a történelemről kevésbé görcsösen, nyugodtabban kellene beszélnünk, túlzások és mindenféle történelmi mítoszok felhasználása nélkül egy olyan jog alátámasztására, melyekkel nyilvánvalóan amúgy is rendelkezünk. Hogy is mondjam, Erdélyben ma csaknem 80 százalék román és 20 százalék magyar él. Ki képzelheti azt, hogy Erdély nem döntő módon román, hogy az nem Romániáé és hogy nem fog továbbra is Romániához tartozni? Ez a kérdés nem vetődik fel.

Apropó szerencsés időszak… A két világháború közötti időszak volt Románia történelmének legszerencsésebb időszaka?

Ez az időszak, messziről nézve, boldogabbnak tűnik, mint volt valójában. Ez a kontrasztok időszaka. A háborúk közötti időszakban voltak figyelemre méltó eredmények is, volt vitathatatlan haladás is, mint ahogy voltak elakadások, voltak késlekedések, mint ahogy konfliktusok is. És ez az időszak nem ért véget túl jól, mint tudjuk. De persze van egy említésre és irigylésre méltó rész is. A háborúk közötti időszakban van egy figyelemre méltó kulturális mozgalom is, ez egy modernizációs korszak.

Nem a most átélt időszak a legjobb Románia történelmében? Egyesek miért éreznek nosztalgiát a háborúk közötti időszak után? Vagy vannak olyanok, akik a kommunizmusban keresnek fogódzókat.

Ez, hogy úgy mondjam, emberi viselkedés. Általában véve a múltat idealizálják. A jelen az, ami fáj. A jelenben vannak elégedetlenségeink, a múltban nem lehetnek. És elég sokan gondolnak nosztalgiával Ceauşescura. Vannak mások, akik – ugyan bizonyos valós okokból kiindulva – de túlzásba esnek a háborúk közötti időszak túlságosan erős idealizálásával. Minden időszaknak voltak jobb és kevésbé jó időszakai, I. Károly 1866–1914-es időszakával kezdve, ez egy politikai egyensúllyal járó, modernizálási, de nagy késlekedéseket is hozó időszak, ott volt az 1907-es felkelés is, nem megyek most bele a részletekbe. A háborúk közötti román kultúra kiemelkedő volt. Persze, főleg a nagy városokban vannak modernizálással kapcsolatos előrelépések. Bukarestben láthatók a háborúk közötti építkezések, főleg a 30-as évekből. De vannak lemaradások is. Van egy történelmi lemaradás, ami akkor is létezett és ma is megvan Romániában.

A lemaradás összehasonlítható a mostanival?

Romániának volt és továbbra is van egy történelmi hátránya. Későn indult útnak a két fejedelemséggel, csak a XIV. században, későn, még a környékbeli államokhoz képest is nagyon későn. Sokáig nagyon egyszerű társadalom volt, egy bojárokra és parasztokra osztott falusi társadalom, a városi lakosság és a polgárság csak később alakult ki. Eléggé vázlatosan megszervezett állama volt, ez egy történelmi lemaradás, amit nem olyan könnyű behozni.