Olvasson még:
Valamennyi székelyföldi település elfogadhatja a székely zászlót saját zászlójaként – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke annak apropóján, hogy – amint arról beszámoltunk – a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló törvénytervezetet terjesztett hétfőn a bukaresti parlament elé. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján.
Borbély rámutatott, nincs olyan kitétel a törvényben, amely azt mondaná, hogy két településnek nem lehet ugyanaz a zászlója, ami például akár a székely zászló is lehet. Az egyetlen kitétel, hogy ezt a román és uniós lobogóval együtt kell majd használniuk, emlékeztetett a politikus.
Nem fog azonban könnyedén átcsúszni a parlamenten a tervezet a jelenlegi magyarellenes közhangulatban. Máris akad ugyanis támadója, ráadásul nem is ellenzéki politikus személyében.
Igaz, túl nagy meglepetést senkinek sem okozott, hogy a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu kezdte ki először a kezdeményezést.
Már törvénytervezetet is benyújtott a parlament elé, amellyel megtiltaná az etnikai jellegű zászlók kitűzését a középületekre. Javaslata szerint csakis a román zászlót lehetne hivatalosan használni, ellenkező esetben a bírság 25 ezer lej lenne. Bevallott célja egyébként a székely zászló használatának megakadályozása.