Rémségek kicsiny erdeje

Paranormális jelenségek helyszíne a Kolozsvár melletti Hója-erdő. Hisszük vagy sem, lelkünk rajta, csak el ne vigyenek az ufók.
Hirdetés

A Románia Bermuda-háromszögének nevezett erdőben emberek tűnnek el, elektronikai berendezések bolondulnak meg vagy romlanak el, és földönkívüliek tűnnek fel – így jellemzik a Kolozsvár melletti Hója-erdőt a 9gag nevű weboldalon. Az oldal szerkesztői a világ 18 legrémisztőbb helyének a listáját állították össze, azokét, amelyek miatt „garantáltan rémálmaink lesznek”. A rémségek toplistáját máris több mint húszezren lájkolták, mi, erdélyiek pedig különösen büszkék lehetünk, hiszen a Koloszvár melletti erdő az első helyet, és ezzel együtt máris hatalmas érdeklődést vívott ki. A Hója-erdő amúgy rendszeresen felkerül a hasonló típusú listákra, a paranormális tevékenységek megszálottjai számára valódi kuriózumot jelent. A BBC hasonló összeállítása szerint akik oda bemennek, többé nem térnek vissza, és akik mégis megteszik, azok traumatikus élményekről számolnak be. Az egy főre jutó földönkívüliek száma is igen nagy, több tizen láttak már itt portyázó ufókat.

A listán amúgy fellelhető még a franciaországi Oradour-sur-Glane nevű város, amelyet a nácik annak idején teljesen felégettek, az írországi Leap kastély, amelyet álltólag egy olyan helyen építettek, ahol a sötét középkorban embereket kínoztak, és az indiai Jatinga város, ahol minden évben, szeptemberben és októberben, 19-22 óra között madarak százai lesznek „öngyilkosok”. Ugyancsak bekerült a topba a kínai Disneyland, amelynek építését a felénél abbahagyták, és akkor még nem is említettük a Pokol kapuját, amely Türkmenisztánban található, és az oroszoknak „köszönhető”: negyven évvel ezelőtt ugyanis meggyújtottak itt egy gázkutat, amely azóta folyamatosan ég. És mintha ez még nem lenne elég: pókok ezreit vonzza a környékre a meleg.

Hirdetés