A kolozsvári Sapin kicsit szűkösek a folyósok. Viszont minden emelet más és más világ. S a panoráma! Látni lehet például a Heltai téri soha-meg-nem-épülő görög-katolikus templom nemzeti színű daruját.
Könyvekből a felhozatal pedig bivalyerős. Van sok-sok újdonság. Olyanok is, amik még melegek. És alkudozni sem kell, mert anélkül is engednek az árakból.

Itt aztán minden reflektálódik. Ez egy ilyen hely.

A fotón egy Jelentős Rokkzenészt rejtettünk el. A helyes megfejtők értékes könyvjutalomban részesülnek!

Megkérdeztük, hogyan látják ők az erdélyi könyvkiadás jövőjét. „Nézze, nem akarom azt mondani, hogy a béka segge alatt van. De tény, hogy rohanó világunkban a fiatalok több mint egynegyede – 28 százaléka – soha nem olvas könyvet! Érti? Különben mit várjunk a realitisók, a drogok meg a techno zene korában?! Hiába, régebb minden jobb volt”- összegezte Donatelló. Társa, Michelangelo nem kívánt nyilatkozni portálunknak.

Történt, hogy egy bácsi egy bizonyos könyv ára felől érdeklődött. Miután közölték vele, ilyet szólt: „A szerző – itt a bácsi neve következett – amúgy én vagyok.”

Ha már ottjártunk, gondoltuk, teszünk egy felfedezősétát a brendnyú épületben. Itt születnek a Gondolatok, a

…könyvárban.

És ez a menza. Mert nem csak Tudásra éhezik a hallgató.

Hogy ez mi, abba bele se merünk gondolni. Maradjunk annyiban, hogy a filmszakosok Hitchcockból szeminarizálnak. Pont.

Ilyen a Sapi a sapisok szerint: Jó. Nyugodt és barátságos. De legfőképpen családias!