Origo: Tőkés a Fidesz-lista harmadik helyén

A jelek szerint EP-képviselő marad Tőkés László. Az Origo szerint az EMNT elnöke a kormánypárt választási listájának legelején kap helyet.
Hirdetés

Biztos befutó helyet kap Tőkés László a Fidesz európai parlamenti választási listáján, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki 2007 óta tagja az Európai Parlamentnek, a harmadik helyen szerepel majd – írja az Origo, saját értesülésekre hivatkozva. Hivatalosan még nem jelentették be, de Kövér László az Origónak megerősítette, hogy az első öt helyen ezek a nevek szerepelnek ebben a sorrendben:

1. Pelczné Gáll Ildikó
2. Szájer József
3. Tőkés László
4. Deutsch Tamás
5. Gyürk András

A hagyományok miatt került a Fidesz egyik alelnöke az európai parlamenti lista élére, amelynek befutó helyeire a határon túli területek képviselői is felkerültek. 

A listát jóváhagyó Országos Választmány (OV) csütörtök reggel mindössze egy órán keresztül ülésezett, a végén elsőként Orbán Viktor távozott a VIII. kerületi Polgárok Házából. 

Az OV elnöke, Kövér László elmondta, azért került Pelczné Gáll Ildikó a lista élére, mert a Fideszben hagyomány, hogy az egyik alelnök vezeti listát. A Fidesz EP-listáját 2009-ben Schmitt Pál vezette, aki akkor szintén a Fidesz egyik alelnöke volt.  

A várhatóan biztos befutónak számító első 10-12 helyen a határon túli területek képviselői is helyet kapnak majd.

 

 

Hirdetés