Tudni akarják, hogy ki vagy

Mindegy, hogy melyik szolgáltatónál vagy, és az is, hogy már évek óta feltöltő kártyát használsz, vagy csak most készülsz vásárolni: a kormánynak kellenek a személyi adataid.
Hirdetés

A most elfogadott törvénytervezet érvénybe lépése után hat hónappal köteles vagy megjelenni a szolgáltatódnál a személyi igazolványoddal, hogy rögzítsék az adataidat. Erre azért van szükség, hogy megtudják: terrorista, esetleg bűnöző vagy-e, illetve ha bűncselekményt követsz el, akkor telefonszám alapján is beazonosítható légy.

Ha nem regisztrálsz, akkor számíthatsz a szolgáltatás felfüggesztésére. Az új törvény alól nem mentesülnek a vállaltok sem, melyek alapító okiratuk felmutatásával nyerhetik el a „bizalmat”.  

Lesz munkája bőven a szolgáltatóknak, ugyanis Romániában jelenleg több mint 10 millió pre-pay kártya van forgalomban.
 
Európában több országban is kötelező a személyes adatok megadása a feltöltő kártyák vásárlásakor, például Németországban, Olaszországban és Spanyolországban is.

Hirdetés