Sajátos módszert talált ki a bukaresti kormány arra, hogy népszerűsége ne csökkenjen drasztikusan annak ellenére sem, hogy kampányévben jelentős adóemelésre kényszerült. Ismeretes, hogy a Victor Ponta vezette kormány már január elsejétől litenerként hét centtel akarta növelni az üzemanyagok jövedéki adóját. Ezt Traian Băsescu államfő megakadályozta, mondván: nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötendő hitel-megállapodás szándéknyilatkozatát, ha abba a szerinte indokolatlannak tartott adóemelés is belekerül. Az adó végül nem került be a megállapodásba, és nem is vezették be év elejétől, de hitelhez szükséges költségvetési hiánycél teljesítéséhez az adónem akkor is szükséges, így azt a kormány április elsejétől az államfő ismételt tiltakozása ellenére mégis bevezette.

A kabinet ugyanakkor érzi, hogy alig több, mint egy hónappal az európai parlamenti választások előtt, és olyan körülmények között, hogy novemberben államfőválasztás is esedékes, népszerűségének nem tesz jót az új adóemelés. Az üzemanyagárak emelkedése ugyanis rendszerint minden olyan termék árának növekedését maga után vonja, amelyet fuvarozni kell, így az emelés a végfogyasztókon, vagyis a lakosságon csapódik le – azokon is, akiknek amúgy nincs autójuk.

Ponta ezért közölte: a fuvarozók kedvezményben részesülnek, amennyiben ugyanis számlával tudják igazolni, hogy romániai benzinkúton tankoltak, akkor visszakapják a hétcentes többletadó egy részét: literenként négy centet.

A kabinet úgy próbál lavírozni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Az az adóemeléshez való ragaszkodásból látszik, hogy az államkassza számára nélkülözhetetlen az abból várt összeg, ugyanakkor azt sem szeretnék, ha emiatt újabb fuvarozósztrájk törne ki, amely megbéníthatja az országot. Ezért valamilyen formában megpróbálják már előre leszerelni a speditőrcégeket, amelyek már tavaly, a tervezett adóemelés bejelentésekor munkabeszüntetést tartottak az intézkedés ellen tiltakozva.

Egyértelmű, hogy az érdekérvényesítéshez megfelelő eszközzel rendelkező, és azt használni is merő fuvarozóktól jobban tartanak, mint a hasonló megszorításokat rendszerint csendben tűrő lakosságtól.

Mindemellett ez az eljárás könnyen diszkriminációnak minősülhet. Hiszen a kormány sztrájktól való félelmén kívül semmi sem indokolja, hogy a fuvarozó cégek kedvezményben részesüljenek azon egyszerű polgárokkal szemben, akik ugyanúgy megfizetik a többletadót tankoláskor, de mégsem kapnak vissza egyetlen centet sem.

Ha akad legalább egy olyan öntudatos állampolgár aki emiatt pert indít a kormány ellen, jó eséllyel megnyerheti azt.

A kormány viszont mindenképpen időt és pénzt nyer. A jogerős ítéletekig ugyanis elég idő eltelhet addig, hogy legalább valamelyest rendbe jöjjön az államkassza, és legyen miből visszafizetni a pénzt. Addig viszont a kormány zavartalanul felhasználhatja a többletadóból befolyt forrásokat. Ráadásul még mindig pluszban marad, hiszen nem a teljes adóösszeget kell visszafizetnie, csupán annak egy részét.

Persze a „pluszban” relatíve értendő, az IMF ugyanis jelezte: a fuvarozóknak visszafizetett összeget egyéb forrásokból valahogy pótolni kell, hogy teljesüljön a költségvetési hiánycél. Ez azonban már egy másik, később jelentkező probléma, amire valószínűleg ismét csak kitalálnak majd valamilyen hasonlóan „kreatív” megoldást.