Verespatak soap, 423. rész

Csaknem kéthónapos a hír, hogy az RMGC elbocsátja alkalmazottainak csaknem 80 százalékát. De csak azután vált „hírré”, hogy a cég közleményt küldött a médiaintézményeknek és azoknak az újságíróknak, akik nem akarnak egyebet, csak dolgozni. És hogy a munkájuk könnyebb legyen, az újságíróknak nem volt más teendőjük, mint átvenni és a saját nevüket a közlemény alá írni. A közleményben szereplő információk minimális ellenőrzése nélkül (mert elemzést már el sem várunk). Rövid megállót iktatva a Bécs–Kolozsvár útvonalon, néhány gyors kommentár a hírré vált közleményről.

- A 373 elbocsátás által hátrányosan érintett 1000 családról szóló mese ugyanolyan igaz, mint Pipăruş Petrué, aki egy nap alatt annyit nőtt, mint mások tíz év alatt. Először is: nem verespataki családokról van szó, ahogy azt egyes újságírók sugallják, akik úgy gondolták, az RMGC közleménye nem elég ütős, így hát rátettek egy lapáttal: a 2011-es népszámlálás szerint Verespatakon nagyjából 2.600-an élnek, ami megközelítőleg… 1.000 család;

- Igen, az elbocsátottak családjai mellett más családok is érintettek lesznek, melyek jövedelme az RMGC-től függ. Például a verespataki polgármester, Eugen Furdui, családjával az élen, akinek a lánytestvére nyereséges szállítócéget üzemeltet az RMGC-től kapott szerződések révén. Ehhez társulnak a helyi, megyei tanácsnokok és más politikusok családjai is, akiknek a cégnél alkalmazott rokonaik és hozzátartozóik vannak (voltak), vagy akik szerződéses kapcsolatban álltak a céggel;

– A négy evangélista a következő három: Lukács és Máté. A 373 elbocsátott alkalmazott sem teljesen elbocsátott: a szó igazi értelmében az elbocsátás azokra a személyekre vonatkozik, akiknek MEGHATÁROZATLAN IDŐRE szóló szerződésük van. Minthogy a kérdéses alkalmazottak nagy részének három, vagy hat hónapra szóló szerződése van, nincs szó semmilyen elbocsátásról, hanem egyszerűen arról, hogy lejártak ezek a szerződések és a cég megtagadta ezek meghosszabbítását, vagy újabbak megkötését;

- Mit jelentenek az RMGC közleményben említett szociális segélyezési programok, melyeket állítólag felfüggesztenek? Ezt maga a cég egyik alkalmazottja mondja el Fabian Daub filmjében (Roşia Montană. Un loc la marginea prăpastiei) (Verespatak. Egy szakadék szélén lévő hely). Ünnepnapok alkalmával osztogatott édességes csomagokról van szó. Rendben, a cég ezen kívül finanszírozott még különféle társadalmi eseményeket, mint például a bányásznapot, amire a részvevők „négy miccset és egy sört” biztosító jegyeket kaptak;

- Az alkalmazottakkal kötött szerződések rövid időtartamáért a Bányászat Jövőjéért Szakszervezet (Sindicatul Viitorului Mineritului) vezetői a felelősek, akik ahelyett, hogy a jogaikért harcoltak volna, körbejártak a tévékben, hogy a cég nagylelkűségét dicsérjék (!?). Nagyon egyszerű lett volna elérni a határozatlan időre szóló szerződések megkötését: az RMGC és a Gabriel Resources minden főnökének ilyen szerződése van. Sőt, korábban bemutattam a cég dokumentumait, melyekből kiderül, hogy ez utóbbiak (a szerződés megszűnése esetén, a megszűnés okától függetlenül) a (több százezer és millió dolláros) bérük három évnyi összegének megfelelő végkielégítésre jogosultak! A helyi alkalmazottaknak lett volna egy fontos érvük annak alátámasztására, hogy ők is ugyanarra (meghatározatlan időre szóló szerződésre és a háromévnyi bérnek megfelelő végkielégítésre) jogosultak, mint a főnökeik: az, hogy helybéliek (és ezáltal nem lehetett őket azzal megfenyegetni, hogy másokat alkalmaznak majd helyettük, miközben állandó a sorban állás az olyan állásokért, amelyekben pofátlan fizetésért kell papírokat tologatni és a szót csépelni);

- És ha már szóba kerültek a cég (nagyobb és kisebb) főnökei: ezért a helyzetért ők ugyanolyan mértékben felelősek. Először is azért, mert ez a helyzet nyilvánvaló ALKALMATLANSÁGUK bizonyítéka. Több évük volt egy TÖRVÉNYES terv elkészítésére. Azt, hogy az nem felel meg a törvényeknek, maguk azok a törvénytervezetek (pántlikázott törvények) bizonyítják, melyekben felsorolják mindazokat a jogi normákat, melyeknek a bányaterv NEM FELEL MEG és amiért azokat módosítani, vagy semmibe venni kell. És néhány tíz ilyenfajta törvényi előírásról van szó;

- A cég főnökei és támogatóik az alkalmatlanság mellett hazugok is. Az egyik ilyen hazugság éppen a szóban forgó közleményből derül ki, amiben arról van szó, hogy nem folytatják a település egyes épületeinél a restaurálási (!?) munkálatokat, melyeknek be kellene kerülniük az idegenforgalmi útvonalakba (és ezzel munkahelyeket teremtenének). A házak egy részét már kijavították, de NEM AZ IDEGENFORGALOMBAN hasznosítják azokat, hanem az RMGC főnökeinek és főnököcskéinek a rezidenciái, vagy vendégházak. Sőt, a médiában megjelent nyilatkozatok szerint, a közleményben felsorolt restaurálási (!?) munkálatokat már be kellett volna fejezni, a kérdéses ingatlanoknak már idegenforgalmi célt kellene szolgálniuk. Az ilyenfajta épületek idegenforgalmi hasznosítását (és ezzel új munkahelyek teremtését) semmilyen módon nem akadályozza a bányaterv sorsa. Valójában a cégnek ezen az épületek megvásárlásával (és közülük 150 lebontásával) pontosan az volt a célja, hogy megakadályozza azok alternatív hasznosítását;

- Ugyanilyen nagy a felelősségük Románia utóbbi években egymást követő kormányainak, melyek elfogadták a verespataki egyiparos övezetes mocsokságot, ami valójában megakadályozta alternatív megoldások kidolgozását a térség számára. Jelentős felelősség terheli azokat a volt igazságügy-minisztereket, akik elfogadták egyes jogerős bírósági ítéletek megsértését (olyan dokumentumok kibocsátásával, melyekkel a bíróságok által megsemmisítetteket helyettesítették), de az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA) is, mely szemet hunyt a helyi, megyei és kormányzati hatóságok által elkövetett ezen visszaélések felett.

KÖVETKEZTETÉS: A verespataki ügylet alapjait 1995-ben rakták le. Azóta csaknem húsz év telt el. A cég többször is lecserélte a vezetőségét, de a tulajdonosait is. Minden egyes vezetőség ALKALMATLANNAK bizonyult, mivel nem sikerült kidolgoznia egy TÖRVÉNYES és FENNTARTHATÓ tervet a térség fejlesztésére. Ehhez több mint elegendő idejük és forrásaik voltak. Annak az 500 millió dollárnak, amit a cég állítólag befektetett a tervbe, Verespatakot a VILÁG (nemcsak Románia) egyik leggazdagabb és legvirágzóbb településévé kellett volna változtatnia. Itt az ideje, hogy a bányatervet ellenzőknek is esélyt adnának annak bizonyítására, hogy életképesek a térség fejlesztésére javasolt alternatíváik. Ehhez néhány minimális lépést meg kell tenni: le kell mondani a Verespatak legfontosabb részére alkalmazott egyiparos övezeti stigmáról; a művelődési miniszter írja alá a települést az UNESCO-listára felvételre javasoló dokumentumot; minimális támogatást kell nyújtani egyes alternatív fejlesztési terveknek (mely támogatásnak még csak nem is kell feltétlenül pénzügyinek lennie). Unom már azt az ostobaságot, hogy „az ellenzőknek nincsenek megoldásaik”. Mindent egybevetve, az RMGC és a Gabriel Resources főnökei azok, akiknek nincsenek megoldásaik. A mostani elbocsátások is annak a megkérdőjelezhetetlen ténynek a bizonyítékai, hogy nincsenek más változataik (kivéve a törvények megsértése és a térség közösségének, kulturális és természeti örökségének a végleges megsemmisítése). Ez a bizonyíték pedig azon húsz év után jelentkezik, ami alatt minden szükséges politikai támogatásuk és pénzük megvolt arra, hogy egy TÖRVÉNYES és FENNTARTHATÓ tervet hozzanak létre. Nem sikerült. Hát akkor, kormányzó urak, engedjenek másokat is próbálkozni. És csak az után mondják, hogy „nincsenek megoldásaik”, miután ők is megkapták a támogatást (vagy legalább nem akadályozzák/gátolják őket) bizonyos alternatív tervek kidolgozásához. Hallatszik, Ponta úr?

***

U. i.: A civil társadalom egyik verespataki kísérlete: A Fogadj örökbe egy házat. Egyrészt valóban megmentik a verespataki örökséget, másrészt a megmentett örökséget a település idegenforgalmi fejlesztésére hasznosítják (szintén valós módon, nemcsak nyilatkozatok szintjén). És miközben a cég és a támogatói azt állítják, hogy elősegítik az idegenforgalmat, alkalmazottaik (elsősorban az őrző-védő szolgálatuk) szóban és fizikailag bántalmazták a programot koordinálókat…