// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma

Vádat emeltek Zsák Malina Hedvig ellen

// HIRDETÉS

Hamis tanúzás és eskütétel miatt vádat emeltek a felvidéki Zsák Malina Hedvig ellen. A nyolc éve tartó pereskedésnek még közel sincs vége.

A szlovákiai magyar nő ellen - akit vallomása szerint 2006-ban Nyitrán azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán - 2007-ben indítottak eljárást, miután megveretése ügyében a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy vallotta. Ezt az eljárást idén januárban zárták le, azzal, hogy várhatóan vádemelési eljárást kezdeményeznek majd.

A szlovák főügyészség szerdán Zsák Malina Hedvig ellen az ügyében illetékes nyitrai járásbíróságon vádemelési eljárást kezdeményezett hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt - erősítette meg az MTI-nek Andrea Predajnová szóvivő. Hozzátette: a főügyészség új vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy az évek óta húzódó ügyeket mihamarabb lezárja, a minimálisra csökkentve ezzel az érintetteket és társadalmat érő traumát".

Zsák Malina Hedvig családjával együtt február elején Szlovákiából Győrbe költözött, miután tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot. A költözést azzal indokolta, hogy az ellene folytatott eljárás során ő és családja sorozatos meghurcoltatásnak volt kitéve. A vizsgálat évei során a közben kétgyermekes édesanyává vált volt diáklányt az ügyészség több alkalommal is berendelte elmeorvosi vizsgálatra - amelyeket különböző okokból, érdemben egyszer sem folytattak le -, azzal az indokkal, hogy fel akarják deríteni milyen elmeállapotban volt Hedvig az őt ért támadás, illetve az azt követő kihallgatások idején. A nő többször is jelezte: átköltözésük után is eleget fog tenni az esetleges meghallgatásokra vagy tárgyalásokra szóló idézéseknek.

Ügyvédje, Roman Kvasnica, aki újságíróktól értesült a főügyészség vádemelési indítványáról, az MTI-nek pénteken azt mondta: megdöbbentette, hogy az információkat nem vele vagy védencével közölték elsőként. Hozzátette: a vádemelési indítvány részleteinek a jövő héten próbál majd utánajárni, s arról csak annak ismeretében fog véleményt mondani.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) csalódottságát fejezte ki a vádemelést illetően. Richard Sulík, az ellenzéki párt elnöke azt állítja, hogy az egész ügy már az elejétől fogva a politikáról szól. „Az, ahogy a Szlovákiát uraló maffia az asztal alá söpörte a Gorilla-ügyet, a szlovák titkosszolgálat panamázását, az emissziókkal elkövetett hűtlen kezelést… ezzel szemben ez valódi pofátlanság.” – mondta Sulík. Az SAS elnöke azt is szeretné tudni, hogy milyen szerepet játszott a vádemelésben az új főügyész, Jaromír Čižnár.

A Fair-play Szövetség szerint bocsánatkéréssel tartoznak Hedvignek, nem vádemeléssel. Pavol Lacko, a szövetség elnöke szerint sokkoló, hogy vádemelés történt az elhibázott rendőrségi nyomozás, kétes orvosi vélemények és az emberi jogok megszegése után. Elmondása szerint megdöbbentő, hogy az ügyészség hét év után sem képes megmagyarázni, hogy miben hazudott Zsák Malina Hedvig. „Ezzel a tettével az ügyészség megrendíti az emberek bizalmát.” – tette hozzá  Lacko.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában
2025. június 26., csütörtök

Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában

Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix
2025. június 25., szerda

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…