A szakértők szerint Temesváron éri meg leginkább befektetés gyanánt ingatlant vásárolni, itt ugyanis a legstabilabb a piac. A legkeresettebbek a kétszobás kéglik, amelyek ára 2-3 százalékkal nőtt egy év alatt – miközben más romániai városokban továbbra is árcsökkenés tapasztalható. Hat év alatt 39,4 százalékkal csökkentek a lakások árai a bánsági városban. Míg 2008-ban négyzetméterenként 1.329 euróért, addig 2014-ben 805 euróért értékesítették a lakásokat.
De mi a helyzet a fővárosban, ahol köztudottan a legmagasabbak a lakásárak?
A legjelentősebb árzuhanás a fővárosban következett be, ahol 53 százalékkal csökkentek a lakásárak az elmúlt években. Más városokban mérséklődött a negatív folyamat. Az erdélyi városok közül Brassóban 43,5 százalék, Kolozsváron 42,6 százalék volt az értékvesztés.
Az új építésű lakások árának csökkenését illetően elmondható: nagy az eltérés az erdélyi városok és a Regát között: míg Kolozsváron 10 százalékkal, Constanțán 3 százalékkal csökkent az új építésű lakások árai.
Olvasson még:
- „Kárpátalján a háborúban sem hallgatnak a Múzsák” – Dupka György számolt be Kolozsváron az ukrajnai háború hatásairól
- Jövő héten már Ciolacu lehet a miniszterelnök, özönvíz volt Temesváron, elmaradhat a szóbeli érettségi – hírmix
- Rasszista megjegyzések miatt Románia visszahívja kenyai nagykövetét, nyílt napokat tartanak Brassó repterén – hírmix