Nem Robert Fico lesz Szlovákia új elnöke

Elbukta Robert Fico a szlovákiai elnökválasztást. Viszont nem biztos, hogy a magyarok sokkal jobban jártak a győztes Andrej Kiskával.
Hirdetés

Andrej Kiska független jelölt nyerte meg a negyedik közvetlen szlovák elnökválasztást a leadott voksok csaknem 60 százalékával a szombati második forduló nem hivatalos végeredménye szerint. A statisztikai hivatal (SÚSR) által teljes feldolgozottságnál nyilvánosságra hozott adatok szerint a döntő fordulóban az ellenzéki pártok által is támogatott Andrej Kiskára a szavazók 59,4 százaléka voksolt. A másik jelölt, Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő a voksok 40,6 százalékát kapta meg.
Kiska a bejelentés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: megtartja a választás előtt tett ígéreteit, minden szlovák állampolgár elnöke lesz, és mindent megtesz azért, hogy visszaadja az elnöki tisztségnek az azt megillető megbecsülést, valamint „emberi arcot” akar kölcsönözni a politikának.
Fico már a végeredmény bejelentése előtt, a voksok 50 százalékának összeszámlálása után elismerte vereségét. Megköszönte támogatóinak a rá adott szavazatokat, és gratulált ellenfelének a győzelemhez.
A második fordulóban a részvételi arány 50,5 százalékos volt, a várakozásoknak megfelelően nagyobb, mint az elsőben, amikor is 43 százalékos volt.
Az új államfőt június 15-én iktatják be tisztségébe, aznap, amikor a jelenlegi elnöknek, a második mandátumát töltő Ivan Gasparovicnak a hivatali ideje lejár.
Andrej Kiska 1963-ban Poprádon született, majd a pozsonyi műszaki egyetemen szerzett diplomát. Később felvételi kérelmet adott be a Csehszlovák Kommunista Pártba, ám jelentkezését elutasították. A rendszerváltás után az Egyesült Államokba költözött, később Szlovákiában kezdett vállalkozni, áruhitelt nyújtó pénzintézeteket alapított. Vagyonát a banki hiteleknél jóval magasabb kamatokat felszámoló cégekkel alapozta meg, emiatt a kampányban sok támadás érte. Ellenfele, Fico több alkalommal is uzsorásnak nevezte, amiért Kiska feljelentést tett ellene.
Kiska nem tagja egyik szlovákiai pártnak sem, politikai irányvonala eddigi nyilatkozataiból nem vált egyértelművé. A kampány utolsó szakaszában több ellenzéki párt is támogatásáról biztosította, köztük a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar párt. A Magyar Közösség Pártja – amely az első fordulóban Bárdos Gyula személyében önálló jelöltet indított – úgy döntött, sem Kiskát, sem Ficót nem támogatja, mert egyikük sem vállalta fel a felvidéki magyarság megmaradását célzó intézkedéseiket.
Kiska ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: minden szlovák állampolgár elnöke akar lenni. Egy televíziós vitában viszont egyetértett azzal, hogy a Benes-dekrétumokat megerősítő jogszabályt meg kell tartani.

Hirdetés