Jön, jön, jön: hamarosan érkezik az autonómiatörvény tervezete

Autonómiatörvény, kisebbségi törvény, a kisebbségeknek kedvező alkotmánymódosítás – mindent szeretne az RMDSZ Borbély László politikai alelnök szerint. Tisztára, mintha kampányidőszak lenne. Ja, az van.
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség benyújtja a román törvényhozásban a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét – jelentette ki egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a szövetség politikai alelnöke. „Egy újabb tervezettel jövünk, nem tudom mikor, mert mi makacsabbak vagyunk, és azt a demokratikus játékszabályok szerint be fogjuk nyújtani, és meg fogjuk vitatni a román többséggel is” – idézte a Mediafax hírügynökség Borbély László kijelentését. Az alelnök hozzátette, az RMDSZ-nek 6-7 százaléka van a román törvényhozásban, ezért a képviselők további 44 százalékán múlik, hogy elfogadják-e vagy elutasítják az autonómiatervezetet.
„Ejnye, hogy megijedtünk!” – reagált az RMDSZ alelnöke arra, hogy a román sajtó a napokban értesült az RMDSZ szakértői által kidolgozott törvénytervezetről. Hozzátette: nem érti, mi a gond azzal, hogy az RMDSZ újabb törvénytervezetet nyújt be, hiszen a szövetség programja 1993 óta tartalmazza a Székelyföld autonómiájának a célját, és erre vonatkozó két korábbi törvénytervezetet „nagy sikerrel” elutasított már a bukaresti törvényhozás.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet benyújthassák a parlamentben.
A tervezet mindeddig nem került nyilvánosságra, de egy héttel ezelőtt átadták a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget.

A belső ellenzék nyomdokain

Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.

Túlbuzgó alkotmánybírák

Borbély egyébként azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem mond le azon alkotmánymódosító javaslatairól, amelyeket az alkotmánybíróság a közelmúltban alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított. Borbély szerint a taláros testület túllépte hatáskörét, amikor az ország egységes nemzetállami mivoltát rögzítő cikkely módosítását tiltó alkotmányos kitételre hivatkozva megsemmisítette a kulturális autonómiára, a hagyományos alrégiók kialakítására és a kisebbségi jelképhasználatra vonatkozó javaslatokat. Az RMDSZ politikai alelnöke azt is elmondta, hogy a szövetség a 2005 óta a parlamentben rekedt kisebbségi törvényt is szeretné végre elfogadtatni.

 

Hirdetés