// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Áment még nem mond az autonómiára

// HIRDETÉS

De már érdekli Székelyföld ortodox püspökét. Szívesen lebontaná a románok félelmeit, csak értsük meg mi is azokat. Ígéri, nem épít több templomot.

Ioan Selejan kész részt venni a székelyföldi románság félelmeinek lebontását célzó román-magyar párbeszédben – jelenti ki Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke az Erdélyi Napló hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban. (A szám sajnos még nem érhető el az interneten.)

Ioan Selejan a székelyföldi román-magyar feszültségeket a két közösség közötti kommunikáció hiányának tulajdonította. „Biztosan mindenkinek jót tenne, ha elmélyítenénk a párbeszédet, megnyugtathatnánk a térség románjait, akik joggal aggódnak amiatt, hogy mi lesz velük, ha Székelyföld autonómiához jut” – jelentette ki a püspök.

Székelyföldön tekintélyes román közösségek veszítették el a nyelvüket és identitásukat

– állítja a püspök, példaként Mikóújfalut, Sepsibükszádot és Aldobolyt említi, ahol az emberek már csak a templomban, imáikban románok, otthon magyarul beszélnek. 

„Ha a magyarok számára riasztó perspektíva elveszíteni az anyanyelvüket, a kultúrájukat, akkor a székelyföldi kisebbségi románokban is ugyanezek a félelmek dúlnak. Ezért lenne logikus, ha ez a két kisebbségi félelem találkozna, hogy a döntések meghozatalakor figyelembe vegyék a másik érdekeit is” – jelentette ki a püspök.

Autonómiát minden régiónak

Az ortodox püspök elmondta, maga is jónak, és megvalósítandónak tartja a döntéshozatal közelítését a „területi struktúrákhoz”, de úgy véli, tisztázni kellene, hogy ez nemcsak Székelyföld számára fontos, hanem az ország más régiói számára is.

„Ha a többi romániai régióban is hasonló gyakorisággal beszélnének az autonómiáról, megszűnnének az azzal kapcsolatos gyanakvások, miszerint Székelyföld el akar szakadni, hogy mást akar, mint a többiek. A magyar félnek egyértelművé kellene tennie álláspontját a parlamentben, és elfogadtatnia azt a többiekkel is” – tette hozzá Ioan Selejan.

A templomokról áttérnek a segítségnyújtásra

Az ortodox püspök a magyar közvélemény megnyugtatására kijelentette, lezártnak tekinti a székelyföldi ortodox templomépítések fejezetét. 

„Van még egy befejezésre váró templom Sepsiszentgyörgyön, kettő Hargita megyében Maroshévíz környékén. Úgy ítéljük meg, hogy ezekkel elegendő templommal rendelkezünk a híveink számához viszonyítva. Néhány kápolna, imaház építésére még sor kerülhet, elsősorban kórházakban, de az ortodox egyház a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni a  hangsúlyt” – tette hozzá Ioan Selejan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.