Másodízben is megtartották a Székely szabadság napja nevű autonómiapárti rendezvényt Marosvásárhelyen. A megmozdulás – amelyen minden bizonnyal többen is részt vettek volna, ha nem hétfő délután tartják – nem nevezhető teljes mértékben sikeresnek: az incidenseket csak részben sikerült elkerülni, a nagygyűlést követően súlyosabb, komolyabb rendbontás nem történt ugyan, de a HVIM aktivistái összetűzésbe keveredtek a rendfenntartó erőkkel.
Az előzmények alapján tartani lehetett attól, hogy akár tettlegességig fajuló incidensek is lesznek, mivel éppen a hatóságok voltak azok, amelyek mondvacsinált ürügyre hivatkozva feszültséget gerjesztettek, amikor csupán a székely vértanúk emlékművénél megtartott megemlékezést engedélyezték, az azt követő, a belvárosba tartó felvonulást nem.
Mivel a szervezők jelezték: a hatósági tiltás ellenére nem az úttesten vonulva, de a járdákon elkísérheti a tömeg azokat, akik az autonómia-megmozdulás kiáltványát elvitték a kormány helyi képviselőjének hivatalába, tartani lehetett tőle, hogy vagy valamelyik tüntető veszíti el a fejét, vagy provokáció történik, amelynek az a célja, hogy a megmozdulás botrányba fulladjon, lejáratva ezzel az autonómia követelőit, illetve magát az önrendelkezés eszméjét.
A legjobb az lett volna, ha a híradások arról szólnak, hogy a magyar közösség akkor is tartózkodik az erőszaktól és a szélsőséges megnyilvánulásoktól, amikor polgári engedetlenséghez folyamodik. (A tiltások ellenére meghirdetett vonulás ennek tekinthető, még akkor is, ha csak „lájtos” formában, hiszen az úttesten vonulást nem javallották).
Egyesek azonban – a sajtóbeszámolók szerint – Székelyföld nem Románia!, illetve Vesszen Trianon jelszavakat skandáltak. Az ilyen megnyilvánulások kontraproduktívak, hiszen az autonómiaküzdelem célja éppen az, hogy azon területek, amelyek számára önrendelkezést követelnek, Románián belül élvezzenek különleges státust. Minden ezzel ellentétes hang a román állam azon képviselőinek kedvez, akik szeparatizmust kiáltva tagadják meg az önrendelkezéshez való jogot.
Emlékezetes, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat épp a hasonló jelszavakat használta fel ürügyül arra, hogy idén ne engedélyezze a felvonulást, és ezen álláspontjukon annak ellenére sem változtattak, hogy az esemény főszervezője, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyomatékosan kijelentette a nyilvánosság előtt, hogy az autonómiamozgalom célja a Székelyföld önrendelkezésének Románián belüli kivívása, és a marosvásárhelyi demonstráció célja is ennek megfogalmazása.
Az, hogy volt egy olyan csoport is, amelynek tagjai agresszívan viselkedtek a rendfenntartókkal, sőt petárdát is robbantottak, és EU-zászlót égettek, különösen alkalmas arra, hogy a rendezvényt, sőt az egész autonómiaküzdelmet lejárassa.
Izsák Balázs beszédén érezni lehetett, hogy megpróbál lavírozni. Bizalmat előlegezett az RMDSZ-nek, mondván, a kormány tagjaként segíthet előmozdítani az önrendelkezés ügyét, ezzel kísérelte meg megszerezni a legerősebb, legnagyobb befolyással rendelkező magyar szervezet támogatását az SZNT kezdeményezéseihez. Szavait hangos nemtetszés fogadta – ez is jelzi, hogy az autonómia iránt elkötelezett polgárok körében egyre nagyobb az elégedetlenség a szövetséggel szemben. Mint ahogy – az incidensekkel együtt – azt is, hogy a jelek szerint nem mindig tudja kézben tartani az eseményeket. (Miközben az RMDSZ amolyan kinn is vagyok, benn is vagyok módon képviseltette magát: hivatalosan nem állt a megmozdulás mellé, hanem a tagok belátására bízta, hogy részt vesznek-e. Ennek nyomán az ismertebb székelyföldi RMDSZ-es vezetők egy része jelen volt).
Az ugyanakkor pozitívumnak tekinthető, hogy ismét sikerült ezreket az utcára szólítani az önrendelkezés eszméje mellett, mint ahogy az is, hogy ehhez sikerült nemzetközi támogatást is találni. Még ha nem is befolyásos kormányok álltak ki a megmozdulás szervezői, illetve az autonómia mellett, fontos, hogy a katalán és a baszk közösség képviselői felvállalták az ügyet.
A kérdés csak az, hogy mi lesz a folytatás. Az önrendelkezés felé vezető úton ugyan szükség van a nyilvános utcai demonstrációkra, a tömegerő felmutatására is, azonban csak a tüntetések nem elegendőek, és a szélsőséges elemek megjelenése is ártalmas. (Miközben a polgári engedetlenség mint eszköz egyike a lehetőségeknek).
Emlékezetes, hogy a tavalyi nagygyűlés végén elfogadott, autonómiát követelő petícióra a román kormány még mindig nem válaszolt. Bukarest úgy próbálja bagatellizálni az ügyet, hogy nem is reagál hivatalosan az autonómiakövetelésekre. Ezen magatartás megváltoztatásához néhány tüntetés nem elég: az is fontos, hogy a magyar közösség politikai képviseletét ellátó szervezetek egységesen lépjenek fel az ügy érdekében.
Ha a napokban ismét a román kormány részévé váló RMDSZ is felvállalja az autonómia ügyét, és ha sikerül minél szélesebb körben, a külföldi hivatalos fórumok előtt is megismertetni a magyar önrendelkezési törekvéseket, és esetleg tekintélyes támogatókat is találni, akkor nagyobb a siker esélye. Ha nem, és a román hatalom továbbra is azt mondhatja, hogy az autonómia valójában csak néhány magyar „radikális” délibábos követelése, ami mögé a „mérsékelt”, „józan” magyar szervezetek nem állnak oda, akkor az autonómiatüntetéseken bármennyi kiáltványt elfogadhatnak, nem várható, hogy azokra több figyelmet szentel Bukarest, mint eddig.