Leszólt a kínai nagykövetség

A Kínai Népköztársaság bukaresti nagykövetének szemet szúrt a csütörtök este megnyílt Diktator elnevezésű tárlat.
Hirdetés
A Diktator megnyitóját március 6.-ra időzítették az első román kommunista kormány megalakulásának apropóján, amely, éppen 69 éve, 1945. március 6-án lépett hatalomra, Gróza Péter vezetésével.

De nem ez az érdekes.

Hanem, hogy a kiállítás kurátora egy nappal a megnyitó előtt levelet kapott a kínai konzultól. Ebben a nagykövetség visszautasította a meghívást, és közölte, megrökönyödve vette tudomásul, hogy népe egyik volt vezetőjének a portréi is láthatóak a tárlaton. A levél megfogalmazásábán valószínűsíthetően a Google Translate segítette a nagykövetséget, mindenesetre arra kérték az ArtXpert galériásait, hogy ne állítsák ki a nevezett festményeket, azok ugyanis „megsérthetik a kínai nép Mao iránti érzelmeit”. Merthogy – mint írják – szerintük Mao nem tekinthető diktátornak.
 
Az inkriminált kompozíciók egyébként Andy Warhol és Paul Hitter munkái. Warhol ikonikus festménye Mao-Cetungról egy magángyűjteményből került elő. Az amerikai festőművész egy sorozatot készített a Kínai Kommunista Párt egykori vezetőjéről Richard Nixon 1972-es történelmi kínai látogatása nyomán. Ezeken vörös és sárga színeket használt a kínai kulturális forradalomra utalva.

Hirdetés