Az RMDSZ újabb kormányzati szerepvállalása nagy valószínűséggel nem fog áttörést eredményezni a kisebbségi jogok terén. Viszont lehetőséget teremt az erdélyi magyarság szempontjából fontosnak tartott kérdések kormányzati napirenden tartásához.
2014. március 3-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a liberálisok távozásával az USL-ből létrejött szűkebb politikai szövetség, a Szociáldemokrata Unió Választási Szövetség (Alianţa Electorală Uniunea Social Democrată – USD) aláírta azt a megállapodás-csomagot (protokollumot), amelynek alapján – majdnem két év szünet után – az RMDSZ ismét kormányzati szerepet kap. A megegyezés két dokumentumból, egy rövidebb kormányzati megállapodásból, valamint egy hosszabb politikai megállapodásból áll. Ez utóbbi többek között rögzíti az RMDSZ koalíciós együttműködésben elérni kívánt céljait, valamint az együttműködés feltételeit.

| Az első Ponta-kormány (2012. május 7. – 2012. december 21.) |
| - a helyhatóságok kormányzati forrásokból való támogatásában tapasztalható diszkrimináció megszüntetése |
| - a területi közigazgatási egységek társulásának elősegítése az európai alapok hatékonyabb felhasználása érdekében |
| - a délerdélyi autópálya továbbépítése |
| - a Marosvásárhelyt Jászvásárral és a Moldova Köztársaság határával összekötő autópálya tervezésének elkezdése |
| - a határon túli románság érdekeinek hatékonyabb képviselete |
A második Ponta-kormány programja (2012. december 21 – 2014. március) |
| - „a multikulturalitás Románia egyik alapértéke”, alapelv a nemzeti, a kulturális, a vallási, a nyelvi identitás fejlesztése, a diszkrimináció visszaszorítása |
| - a kisebbségi kerettörvény elfogadása és a megfelelő intézmények létrehozása |
| - a kisebbségi egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának felgyorsítása |
| - egész napos magyar adás a közszolgálati televízióban és rádióban |
| - törvényi rendelkezések az anyanyelvhasználatról az állam dekoncentrált intézményeiben |
| - jogszabályok a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvi Jogok Európai Chartáját ratifikáló törvény életbe léptetésének elősegítésére |
| - megfelelő mértékű finanszírozás a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet számára |
| - kiegészítő jogszabályok a kisebbségi oktatás fejlesztése érdekében |
| - a közoktatás színvonalának javítása a kisebbségi oktatásban |
| - a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját |
| - a délerdélyi és az északerdélyi autópályák befejezése, a Marosvásárhely-Jászvásári-Ugheni autopálya tervezésének elkezdése |
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.