Két székház között a padlón a váradi múzeum

Politikai viták áldozatává vált a nagyváradi Körösvidéki Múzeum. A liberális párti polgármester a várba költöztetné a katolikus püspöki palotából. Annak ellenére, hogy van már új székháza.
Hirdetés

Folytatódhat a hosszú ideje állandó székhely nélkül tengődő nagyváradi Körösvidéki Múzeum kálváriája, miután kedden a város liberális párti polgármestere, Ilie Bolojan és a megyei közgyűlés szintén liberális elnöke, Cornel Popa bejelentette, szeretnék a várba költöztetni a közgyűjteményt.

A kezdeményezés szépséghibája csupán az, hogy a múzeum számára már évekkel ezelőtt kijelöltek egy új székhelyet, az egykori Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola épületét, amelynek már a felújítása is évekkel ezelőtt elkezdődött, és a restaurálási munkálatok a végükhöz közelednek.

A természettudományi, történeti, néprajzi és szépművészeti részleggel is rendelkező múzeum számára azért kellett új székhelyet találni, mert 1973 óta a kommunisták által elorzott római katolikus püspöki palotában működött, az impozáns barokk palotát azonban az egyház hosszas pereskedés után visszakapta. Jelenleg „társbérletben” működik az ingatlanban a püspökség és a múzeum: a közgyűjtemény nagy részét már becsomagolták és átszállították az új helyszínre, a püspökség pedig hozzáfogott az általa birtokba vett helyiségek restaurálásához. Így az épület egyszerre szolgál Böcskei László püspök rezidenciájául, és időszakos múzeumi tárlatok helyszínéül, miközben a megyei önkormányzat által finanszírozott művelődési intézmény lakbért fizet a katolikusoknak az általa használt helyiségekért.

Azzal, hogy a múzeumot mégse a hadapródiskolába költöztessék, Ilie Bolojan állt elő még tavaly. Most Cornel Popa társaságában azzal indokolta az intézmény várba költöztetését, hogy a hadapródiskola beosztása nem megfelelő, és a termek is túl nagyok a múzeum számára. Az ingatlanba inkább megyei és állami hivatalokat költöztetne, a középkori, jelenleg restaurálás alatt álló várban pedig az egykori fejedelmi palotát szemelte ki a múzeum helyszínéül. Bolojan elsősorban a magyar turistákat várja a várba.

A hadapródiskola és a vár restaurálása egyaránt 2016-ra fejeződhet be, miután előbbi ingatlan felújítása több ízben is szünetelt, részben a korábbi liberális megyei közgyűlési elnök akadékoskodása, részben a tetőfedési munkálatok hibái miatt.

A szakértők ugyanakkor ellenzik a liberálisok tervét, mondván: a vár nem lenne megfelelő helyszín a múzeum számára, ráadásul a hadapródiskolában már kilencven százalékban elkészültek a felújítási munkálatokkal, amelyeket a múzeum vezetőinek szempontjai alapján kiviteleztek.

Arról, hogy a múzeum a várba költözzön, a megyei és a váradi közgyűlésnek is döntenie kell. Kérdéses azonban, hogy a liberálisok keresztül tudják vinni a tervüket, mivel a helyi sajtó értesülései szerint a Szociálliberális Unió (USL) felbomlását követően a liberális párttal szakító szociáldemokraták arra készülnek, hogy az RMDSZ-szel és a demokrata-liberálisokkal szövetkezve elszigeteljék őket.

 

Hirdetés