Gőzerővel dolgozik a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa projekten a háromszéki város önkormányzata. Idén már össze kell állítani a programsorozat, illetve a pályázat 40–50 százalékát, ezért négyszázezer lejt különítettek el a célra, a városháza munkatársai pedig jelentős energiát és kreativitást fektetnek a projektbe. A lendületből azonban sokat veszítenek amiatt, hogy Marosvásárhelyre várnak, például a pályázat lebonyolításáért felelős SIC 21 egyesület bejegyzését illetően. Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy érzi, hogy Marosvásárhely kihátrál a projektből.
A Krónika megkeresésére Csegzi Sándor, Dorin Florea vásárhelyi polgármester tanácsosa azt nyilatkozta: az önkormányzat továbbra is támogatja a kezdeményezést. A félreértésre valószínűleg a Marosvásárhely Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület létrehozásának ötlete adott okot, ez azonban nem irányul a szentgyörgyi tervek ellen, hanem éppen ellenkezőleg, azok támogatására, állítják az illetékesek. „Minél előbb tiszta vizet kell önteni a pohárba, és neki kell látni a közös munkának” – mondta a volt polgármester, aki azt ígérte, hogy a személyes egyeztetés végett hamarosan Sepsiszentgyörgyre utazik.
Olvasson még:
- A MAGMA kisvárosi kiállítótérből a jövőbe tekintő küldetéssé vált – Interjú az alapítókkal
- Tucatnyi utórengés a Bánságban, a pénzüket féltik a bírák, memorandumot ígért a kormány a tanároknak – hírmix
- Késik a szóbeli érettségi, hidrogén-földgáz elegy használhatóságát tesztelik Medgyesen, Kolozsváron könyvünnepet tartanak – hírmix