Olvasson még:
Miközben az Egyesült Államokban épp egy kábítószerbotrány tépázza a bitcoinrendszer imázsát, addig Romániában most próbálja megvetni a lábát, de akárcsak a világhálón fellelhető információk, úgy a Nagyváradon szerda késő délután tartott bemutató is számtalan kérdést felvet ezzel a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközzel kapcsolatban – írja a Krónika.
A bitcoin adás-vételére létrehozott első romániai on-line platform üzemeltetője, a váradi Horea Vuşcan az aranyhoz hasonlította ezt a fórumozói nevén Satoshi Nakamoto által kitalált, virtuális pénztárcafájlban tárolható decentralizált és globális valutát, amelyet egy bonyolult kódolású hálózatban virtuálisan „bányásznak”, és kereskednek vele.
A romániai portálon különben csütörtökön mintegy 2100–2200 lej körül mozgott egy bitcoin árfolyama.
„Ez egy kevéssé szabályozott játéktér, amely a befektetési lehetőségtől az egyszerű tranzakciókig több ajánlatot kínál. Azon matematika alapján, amit láttam és értettem, valószínűnek tartom, hogy még egy darabig érdekes platform lesz, ugyanakkor arra számítok, hogy idővel nagyon kockázatos, bizonytalan, illékony közeggé válik” – fejtette ki eközben lapunk megkeresésére Dacian Palladi befektetési tanácsadó.
Diósi László, az OTP vezérigazgatója viszont piramisjátéknak tartja a bitcoinrendszert: szerinte annak, aki ebbe befektet, „nyugodt órája többé nem lehet”.