Pálinka: mindent bevallasz három nap után

Pálinkás jó estét. Közérdekű bejelentéssel búcsúzunk mára: főzés után legkésőbb három munkanapon belül kell majd bejelenteni, hány fokos, és milyen mennyiségű párlat készült.
Hirdetés

A jogszabályok szerint 50 liter tiszta alkoholt tartalmazó mennyiség alatt az általános szeszadó felét kell a saját használatra előállított gyümölcspárlat után befizetni. Mindezidáig a vámosnak kétszer kellett kiszállnia a gazdához: először azért, hogy levegye a lepárló berendezésre helyezett hatósági zárat, másodszor pedig azért, hogy visszategye. Mostantól a főzés után legkésőbb három munkanapon belül kell majd bejelenteni, hány fokos, és milyen mennyiségű párlat készült.

A tervezet szerint a zárolás helyett a gazdák bevallása alapján fogják kiszámítani és behajtani a pálinkaadót. Az ügymenet egyszerűsítésének szándékát azzal hozta összefüggésbe a Mediafax, hogy most zajlik a pénzügyi hivatalok, a pénzügyőrség és a vámhatóság összevonása egy egységes adóhatósággá, a folyamat pedig létszámleépítéssel jár együtt. A saját használatra főzött 25 fokos cujka (egyszer égetett gyümölcspárlat) után literenként 5,6 lej, az 55 fokos erdélyi pálinka után pedig literenként csaknem 13 lej jövedéki adót kell fizetni.

 

Hirdetés