Centenárium – egy előrelátható kudarc krónikája

Dragnea úr Romániájában minden jó irányba halad. Büszkén magasodnak majd Alexandriában a stadionok, miközben a hatékony állam által gondosan begyűjtött adók megadják a románoknak azt a derűs boldogságot, amelyről eddig csak álmodozhattak. A Tudose-kormány a Vezér útmutatásával a kormányprogram végrehajtásán dolgozik aprólékosan. Újra eluralkodott a pészédés (PSD – Szociáldemokrata Párt – a szerk.) harmónia.

Eme általános és ragályos szorgoskodás közepette Nagy-Románia Centenáriuma sokkal inkább csak egy marginális és irreleváns ügylet. A Cioloş-kabinet által felállított és Daniel Şandru koordinálásával működött főosztály tudatos és brutális felszámolása után a Centenárium olyan üggyé vált, melyet a feledés és a nemtörődömség pora lep be. És ez azért van így, mert a hivatalos Románia képtelennek tűnik arra, hogy kritikus, intelligens és árnyalt diskurzust építsen fel a saját múltjáról. A Centenárium lakmuszpapír, a Romániát elüszkösítő középszerűség megnyilvánulása.

Végső soron a PSD-s kormányzat Romániájának nagyszerűsége fitogtatására nincs szüksége Centenáriumra. Ebben a Romániában egy falánk elit tudatosan kompromittálja az atlanti kötelezettségek teljesítésének minden esélyét,

ebben a Romániában a közéleti tisztességesség lejáratot értékké vált,

ebben a Romániában az államnak nincs már más feladata, mint megadni a krónikus fejletlenség fenntartásához szükséges adagot a klienseinek, ebben a Romániában a nacionalista demagógia helyettesíti a józan önvizsgálatot. Ez a Dragnea úr és társai által rabul ejtett Románia készül megünnepelni a Centenáriumot. A PSD-s képzelőerő Firea főpolgármester asszonytól a kormányig képtelen túllépni a provinciális előadás szintjén. A díszlet pedig minden bizonnyal a múlt kartonárnyait körbevevő és a dicsőséges múlt fegyvertényeinek dicsőségét felidéző giccses körítés lesz. A Dragnea-rezsim – dialektikusan – továbbviszi a nemzeti sztálinizmus népiségét.

A Centenárium a tükör, melyben Románia megnézheti magát kifestetlenül. Jelképértékű az akadémikussá és megcsontosodottá vált, ceauşiszta tankönyvekből kimásolt történelmi önkép túlélése. Románia múltját örökké a több évszázados projektként elképzelt nemzeti egység jegyében értelmezik. Ennek a centenáriumnak az egyöntetűség, a központosítás, a konformizmus az elemei. Miközben Orbán autokráciája alatt a budapesti rezsim a birodalmi Magyarország nosztalgiájára épít, a hivatalos Romániát a rituálisan újrahasznosított saját banalitásai kísértik. E közép-európai etnicizmus közepette a centenárium a vér elsődlegességének és nem a polgári lét egyesítő viszonyítási elvi minőségének újbóli érvényesüléséhez nyújt alkalmat.

Nagy-Románia centenáriuma egy előrelátható kudarc krónikája. A román akadémikusok ceauşiszta energiája és a kormány közömbössége között

Nagy-Románia képe egy poros múzeumi kiállítási tárgy hangulatát kelti.

Egy hiteles kollektív önvizsgálati erőfeszítés hiányában a demagógia tér vissza győzedelmesen. Ennek a nemtörődömségből és hazafiaskodó cinizmusból álló mérgező elegynek tulajdoníthatóan az örök és győzedelmes Románia képe körvonalazódik. A történelem az az anyag, melyből a jelen a hamis legitimitását gyártja.

A Centenáriumra a Nagy Háborút és az Egyesülést a ceauşizmus vulgatája által bevezetett narratív pillanatképekre szűkítik. Az 1916-os vereségek, a menekülés humanitárius katasztrófája, az állam habozásai Nagy-Románia építkezésének éveiben, az alkotmányos hazafiság kodifikálásának elpuskázott lehetőségei, mindezek – az etnikai törésvonalakon túllépve – nem kerülhetnek be az ünneplés dicsőséges tablójába.

Felvonulások, misék, hamis nemzeti egyetértés:

kiszámítható és egyhangú módon ezt fogja hozni ez a betlehemezési Centenárium.

A Romániára gondolva nagy szavakat hangoztatók közül a legtöbbekben olyan kép él hazájukról, melyet a ceauşizmustól és annak fóbiából örököltek. E kakofóniás hangzavar közepette teljesen hiányzó viszonyítási pont a profetikusan egyértelmű Gyulafehérvári Kiáltvány. A jog uralmára, az átlátható kormányzásra, az etnikum felett álló méltóságra, az alkotmányosságra és szabadságra hivatkozás képezik ennek a dokumentumnak azt az örökségét, melyről a hivatalos Románia hallgatni fog.

A hazafiságot nem lehet a megrészegült szónoklás túlhevültségében megtalálni. A hazafiságot nem lehet a suta tákolmányok tűzoltásszerű improvizációjával kifejezni. A hazafiság elutasítja a demagóg csapdákat, hogy felfedezhesse az interrogáció és építkezés józan mértéktartását. Ez a gyulafehérvári szabadság hagyományának egyik alapja, az a tégla, melyre másfajta jövő építhető, melyből elűzzük az unalmas tisztességtelenséget. A Centenárium alkalmából az áldozatvállalás és türelem ezen hivatalos Románia által semmibe vett szerény hazafiságának szentelhetjük majd a gondolatainkat.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.