// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Minority SafePack: itt írja alá!

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt az első szignáló fecske.

Az RMDSZ kolozsvári székházában frissen, lendületesen mutatták be a jogaink.eu című oldalt, ahol bárki érintett aláírhatja a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezést. A technikai briefingnek nevezett (kampány)bemutatón részt vet Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve kelemen Hunor szövetségi elnök, aki ugyan fizikailag nem volt jelen a bemutatón, viszont bejelentkezett Skype-on, rögtön a találkozó elején.

Kelemen Hunor elmondta, hogy bizony, nehéz munka lesz meggyőzni az európai jogalkotókat arról, hogy az európai őshonos kisebbségek jogait megvédjék, tekintettel arra, hogy jelenleg ott van, ugye, Európa boldogabbik része, ahol az őshonos kisebbségeket nem diszkriminálják, illetve Közép- és Kelet-Európa (Románia is, persze), ahol a nemzeti politikai vezetők sokat beszélnek arról, milyen mintaértékű az országukban a kisebbségek helyzete, viszont a gyakorlat sajnos nem ezt mutatja. A Minority SafePack kezdeményezésnek az a végső célja, hogy európai törvénykezés útján védjék meg az őshonos kisebbségek jogait, akik semmit sem akarnak elvenni a többségtől, csupán azokat az értékeket akarják megvédeni, amelyeket maga az EU is elismer.

Ezt követően Kelemen Hunor elsőként töltötte ki (írta alá) a romániai aláírási ívet, a sajtó orra előtt. A kitöltés néha nehézkesen ment, viszont a szövetségi elnök végül három és fél perc alatt megbirkózott a feladattal.

Miután Kelemen Hunor elköszönt, Porcsalmi Bálint elmondta, hogy a 2013-ban útjára indított kezdeményezést 2017. április 3-án jegyezték be az Unió illetékesei, és attól a pillanattól kezdve egy év áll a kezdeményezők rendelkezésére, hogy összegyűjtsék a szükséges egymillió aláírást, összesen hét EU-s tagállamból. Romániában például 250 000 aláírást terveznek begyűjteni, Magyarországon 500 000-et, Olaszországban 120 000-et, Szlovákiában 50–70 000-et. Azért indították el az online aláírásgyűjtést korábban, mert nyáron, tekintettel a vakációra, szabadságokra, nehezebb lenne bekopogni a polgárokhoz, viszont szeptemberben beindítják az offline kampányt is.

Az aláírásgyűjtési kampány 2018. április 2-án ér véget. Az aláírásokat minden, a kezdeményezésben részt vevő országban hitelesíteni kell. Romániában a belügyminisztérium lakossági nyilvántartó hivatala végzi majd ezt a feladatot. Figyelem: minden polgár csak egyszer írhat alá, online vagy offline. A kettős állampolgárok eldönthetik, hogy a magyarországi vagy a romániai ívet írják alá. Fontos tudni, hogy az online kitöltési ív egyszerűbb, könnyebben kitölthető, mint az offline.

A tervek szerint 2018. július 2-ig minden tagállam leellenőrzi az aláírások hitelességét, és legkésőbb 2018. október 2-ig elkezdődik a jogalkotás. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: ez a kezdeményezés mindannyiunk közös ügye, hiszen minden erdélyi magyar számára fontos a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználat, illetve az egyéni elbánás a többségi nemzettel szemben. Vagyis, magyarán: ne diszkrimináljanak minket. Tehát, tessék csak szépen aláírni, itt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro