Jurij Kordonszkij rendezése, Gorkij A mélyben című darabja bizonyult a legjobbnak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett előadásáért Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező kapta a legjobb rendezésért járó díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) éves gáláján, melyet hétfőn késő este tartottak Temesváron.
Jurij Kordonszkij Makszim Gorkij A mélyben című drámáját állította színre Kolozsváron. A magyar nyelven Éjjeli menedékhely címmel ismert mű új fordításának a címében is az eredeti orosz címet idézték. A tavaly októberi bemutató előtti sajtótájékoztatón a rendező elmondta: úgy alakították át a 19. század végén írt drámát, hogy a mai ember számára váltsa ki azt a hatást, amit megszületése korában válthatott ki a mű.
Jurij Kordonszkij úgy vélte: a darab voltaképp arra a kérdésre keresi a választ, hogy kik vagyunk, miért élünk, miként vagyunk felelősek a tetteinkért és mit jelent a halál. Meglátása szerint nem is előadást készítettek Kolozsváron, hanem a társulattal közösen elvégzett vizsgálatnak az eredményével álltak a közönség elé.
A mélyben előadásban nyújtott teljesítményéért Bács Miklóst a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölték, de a szakmai zsűri ezt a díjat a bukaresti Komédia Színház művészének, Gheorghe Visunak ítélte.
Az évad legjobb romániai előadása címet a bukaresti Metropolis Színház kapta a Victor Ioan Frunză által rendezett Amadeus előadásért. Ennek az előadásnak a címszerepét alakító Andrei Huțuleac kapta meg a legjobb férfi főszerepért járó díjat is.
A legjobb előadás díjára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkcióját is jelölték. A Radu Afrim által írt és rendezett, és Irina Moscu díszletével bemutatott produkció azonban végül sem a legjobb előadások versenyében, sem a legjobb díszletek versenyében nem diadalmaskodott.
A romániai színházi élet legrangosabbnak számító díjait az előző év kiemelkedő színházi teljesítményeiért ítélik oda. A huszonötödik díjkiosztó gálát a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház nagytermében tartották.
Jurij Kordonszkij a negyedik rendező, akit a kolozsvári színházban létrehozott előadásért legjobb rendezés díjjal jutalmaz az UNITER. Korábban Andrei Șerban (Suttogások és sikolyok, 2011, Ványa bácsi, 2007), Tompa Gábor (Három nővér, 2008, A félreértés, 1993), valamint Mihai Măniuțiu (Doktor Faustus tragikus históriája, 2003) rendezők nyerték el a romániai színházi szakma legfontosabb elismerését.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.