A teljes román kosárlabda-társadalom elszokott a közel 3000 néző előtt játszott női mérkőzésektől, de az idei döntőben legalább mind a négy találkozón fináléhoz méltó hangulat uralkodott.
Szentgyörgyön nem meglepő a „teltház”, de a Szabó Kati Sportcsarnok befogadóképessége mindössze 1200 fő, viszont Kolozsváron is megtelt úgy a szerdai, mint a csütörtöki meccsre is a Horia Demian csarnok, amire utoljára 2003-ban volt példa a női szakágban.
Ehhez kellett az U váratlan sikere az első szentgyörgyi meccsen, a fináléba 14 éves szünet után bejutó kolozsvári csapat ezután elhitte, hogy tényleg lehet esélye a címvédő és az alapszakaszban mindössze két meccset vesztő háromszékiek ellen. És volt is, annak ellenére, hogy sérülések miatt sokkal rövidebb kispaddal, öt helyett mindössze négy légióssal álltak ki a döntőben. Lett belőle két feszült, olykor fiúsan fizikális kosárlabdát hozó meccs, amelyeket végül Szentgyörgy nyert meg 72:58-ra és 85:76-ra, és ezzel a második bajnoki címét is behúzta, de az U-nak is mindkétszer megvoltak a győzelmi esélyei.

Fotók: Manases Sándor
A döntő két nagy tanulsága közül az első, hogy a román bírói kar jó része képtelen felnőni az ilyen magas intenzitású és színvonalú meccsek szintjére. A szerda esti meccset ugyan jól kézben tartották (ekkor a három játékvezetőből kettő is nemzetközi minősítésű volt), de a csütörtöki brigád látványosan csődöt mondott. Előbb alaposan megfújták a hazai pályát az U-nak, majd a szentgyörgyi kispad reklamálásai hatására jöttek a kompenzációk, hogy az utolsó negyedre teljesen kiengedjék kezükből a meccset.
A Sepsi SIC edzője, Zoran Mikes öt perccel a vége előtt le is hívta csapatát a pályáról egy vitatott ítélet után, de még az öltözőfolyosó bejáratáig sem jutottak, és már fordultak is vissza folytatni a meccset. Mikest ugyan kiküldték a bírók (már az első negyedben kapott egy technikai faultot, a második pedig kiállítást jelentett), de a cirkusszal járó szünet megnyugtatta a szentgyörgyi játékosokat, akik 6 pontos hátrányból megfordították a meccset, 21:6-ra nyerve a hátralevő időt.

A másik nagy tanulság, hogy a globalizáció csak a pályán tört be a kelet-európai sportba: a meccseket boszniai edzők (Dragan Petricsevics vs Zoran Mikes) és amerikai légiósok vívják, egy-két hazai kosarassal megspékelve, a lelátók csatáját viszont továbbra is a nacionalizmusok. A két csapat novemberi meccséhez hasonló vad magyarellenes tüntetés ugyan nem volt, de azért mindkét meccs egy-egy feszültebb pillanatában előjött a „Ki a magyarokkal az országból!” vagy „Székelyföld román föld!” típusú rigmusok, a szerdai meccs után pedig az U ultrái lecigányozták a székely himnuszt éneklő Sepsi-tábort. A csütörtöki meccs levonulásos közjátékát követően pedig már a szentgyörgyiek sem fogták vissza magukat, román bajnokin talán először hangzott fel a leginkább magyar válogatott meccseken hallható „Lesz még Erdély Magyarországé!”

Ezek után a díjátadás abszolút civilizáltan zajlott le, bár a szövetség bukaresti vezetői igyekeztek látványosan gyorsan túltenni magukat rajta. A szentgyörgyiek viszont még jó félórát ünnepeltek a pályán, a kolozsvári közönség távozása után pedig a csendőrök még a szurkolóikat is leengedték közéjük a pályára, miközben a túloldalon az U-BT férfi csapata azon töprengett, hogyan fognak háló nélküli gyűrűre edzeni. Azt ugyanis, a kosárlabda hagyományai szerint a meccs lefújása után azonnal levágták a Sepsi SIC játékosai.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.