// 2026. február 3., kedd // Balázs

Egy hétig volt zárva a vonatkisiklás rongálta vasútvonal

// HIRDETÉS

Ma nyitották meg a vasúti forgalom számára azt a szakaszt, ahol múlt szombaton egy tehervonat 14 vagonja siklott ki.

Pénteken helyreállt a vasúti forgalom a Hunyad megyei Banica és Merisor települések között. A Hunyad megyei prefektúra szerint a múlt szombati baleset által érintett pályaszakasz egyik sínpárját pénteken adták át újra a forgalomnak. 

„Az első vonat, amely a Hunyad megyei Merisor környékén a helyreállított síneken áthalad, az IR 1836-os jelzésű, Kolozsvár–Bukarest járat lesz, amely pénteken, 12.45 órakor megy keresztül a 2017. április 8-i baleset helyszínén” – derül ki a kormánymegbízotti hivatal közleményéből.

A hivatal szerint a pályaszakaszt a villanyárammal működő vonatok számára is megnyitották. „A másik sínpáron is a lehető leghamarabb befejeződik a helyreállítás” – áll a közleményben.

Fabius Kiszely prefektus pénteken a Mediafax tudósítójának azt mondta, még van munka a pályaszakaszon. „Újra összekötöttük a Zsil völgyét Hunyad megyével. Nem volt könnyű munka, mint ahogyan a baleset sem volt szokványos. Még van munka, a másik sínpárt is helyre kell állítani, de a lényeg, hogy már lehet közlekedni Petrozsény és Banica között” – mondta a kormánymegbízott.

A Petrozsény és Piski közötti vasúti pályaszakaszt szombaton, április 8-án zárták le, miután a Banica-Merisor állomás közelében kisiklott egy tehervonat, és ketten életüket vesztették, a tehervonat két mozdonyvezetője. A baleset egy jobbkanyarnál történt, és a sínek károsodása miatt mintegy 110 kilométeres távon teljesen megbénította a vasúti forgalmat. A tragédia körülményeit vizsgálják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro