// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Sevil Shhaideh a PSD-ALDE kormányfőjelöltje

// HIRDETÉS

Nem ismeretlen, hiszen korábban Liviu Dragnea utódja volt a Ponta-kormányban.

Sevil Shhaideh korábbi régiófejlesztési minisztert javasolta miniszterelnöknek szerdán délelőtt a Klaus Johannis államfővel folytatott egyeztetésen a PSD-ALDE koalíció. Ezt Liviu Dragnea, a PSD elnöke jelentette be az egyeztetést követően, hozzátéve: teljes mértékben megbízik a jelöltben.

Az 51 éves konstancai Sevil Shhaideh 1993-tól 19 éven át a Konstanca Megyei Tanácsnál dolgozott főosztályvezetőként, a régiófejlesztési minisztériumba 2012-ben került, amikor Liviu Dragnea lett a miniszter.

Kezdetben államtitkárként tevékenykedett, majd tavaly májusban miniszterré nevezték ki – éppen Liviu Dragnea helyére, akinek azért kellett távoznia a tisztségből, mert választási csalás miatt bűnvádi eljárás indult ellene, amiben azóta két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Dragnea a bejelentés megtételekor azt is kifejtette: a PSD által elért választási eredmény és a hagyományok egyaránt feljogosították arra, hogy magának kérje a miniszterelnöki tisztséget, de egyrészt amiatt, hogy Johannis jelezte: elítélt személyt nem bíz meg kormányalakítással, másrészt azért, mert ezt amúgy egy hatályos jogszabály is tiltja, nem tette meg.

„Egy igazságtalan ítélet és egy mélységesen alkotmányellenes törvény megakadályozta, hogy magamnak kérjem a tisztséget. Egyelőre! De nem is dobhatom el a masszív választói felhatalmazás adta óriási felelősséget, azt a felelősséget, amely az enyém, mivel én találtam ki és dolgoztam ki a kollégáimmal együtt azt a kormányprogramot, amely a szavazatokat hozta” – fogalmazott Dragnea.

Azt is hozzátette, hogy teljes mértékben megbízik Sevil Shhaidehben, akivel régóta együtt dolgozott, megjegyezte ugyanakkor, hogy a politikai felelősség az övé marad.

Egyes spekulációk szerint Dragnea arra készül, hogy előbb-utóbb ő maga vegye át a miniszterelnöki tisztséget – szerdai megjegyzései is erre engednek következtetni –, csupán arra vár, hogy a parlament PSD-ALDE többsége módosítsa a miniszterelnöki kinevezését ellehetetlenítő törvényt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro