A nemzetpolitika tehát nem jelenthet olyan célokat, amelyek a Magyarország határain kívül élő magyarokat elszigetelik saját országuk mindennapjaitól, és mondjuk egy budapesti központ döntéseitől teszik függővé életüket és munkájukat, hanem éppen ellenkezőleg: a saját országuk életében való teljesebb részvételre, a mindennapok valós versenyhelyzeteinek a megnyerésére kell buzdítania.

Az önszabályozás nem elegendő – szükség van a szabályozásra.

Hozzájárult a bizalomvesztéshez az a mód, ahogyan kormánytisztségekbe való kinevezések esetén nem mindig a romániai magyar szakmai és civil szervezetekkel való megbeszélések, hanem baráti-, rokoni- és más természetű kapcsolatok kerültek előtérbe.

Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni.

Várom tehát, hogy a mieink, reményteljes kezdetek után, hét esztendő teltén, folytassák Koszovó és Székelyföld akkor megkezdett összehasonlítását. Hogy elmondják és megírják: miért menekülnek a koszovói albánok a szabad, önálló és független tartományukból, ahol saját kormányuk és saját parlamentjük működik, és amelyet ráadásul a világ legalább száz országa elismert?

Az újságírók számára kemény volt ez a negyedszázad, talán csak az egykori telefonos kisasszonyokkal bánt el mostohábban a sors.

Megértem, hogy a romániai magyar politikában levitézlett, de a nemzet egységét bizonyítandó Budapesten lakó Szász Jenőnek, a nagy nemzetstratégának nagyon lényeges, hogy kitaláljon valamit, amire intézete pénzt tud kapni.

A kettős állampolgárság, nagyon rokonszenvesen, úgy indult, mint magánügy: aki akarja, megkaphatja. Azután közéleti dicsekvés, most pedig felülről irányított célszám lett belőle.

Létezik azonban egy díj, amelyet erdélyi magyarok adnak erdélyi magyaroknak, amely nem jár pénzzel, csupán egy oklevéllel és egy néhány centiméteres bronzból készült fenyővel – ennek kitüntettetjei fölött soha nem hallottam, hogy fanyalogtak volna.

Gyakorlatilag minden ötödik gyermek életének adott időszakában szülők nélkül nevelkedik.

Csak azt ne mondja, hogy a székely ügyet így emelte az ENSZ magasságába, és ilyképpen az ott fontosabb lett, mint a bangák és bunguk egymás elleni harca.

A romániai választók Johannisban a nyugati életforma elérhető közelségbe kerülését, az ország fejlődésének és modernizációjának a lehetőségét látják, és ezek sokkal súlyosabban estek latba, mint bármiféle nacionalista felhangok.

A közéleti részvételre a romániai magyarokat nem csupán a választások előtti kampányokban kell mozgósítani, hanem a választások közötti időszakban is lehetővé kell tenni számukra, hogy részt vegyenek a közügyek intézésében.

Kiderült: ahogyan az EMNP-nek, úgy az SZNT-nek is hiányzik a társadalmi beágyazottsága. És nem is jön el mindaddig, amíg egyetlen személy kézzel szeretné vezérelni, és ráadásul úgy, hogy akinek más a véleménye, azt azonnal kipenderítik valamennyi tisztségből.

Ami a Szilágyi által többször is felhozott, a Kelemen által pedig figyelemre sem érdemesített tévévitát illeti, ezt aligha lehet tekinteni a párbeszéd hiányának, az érdeklődő közönség már mindenről tud, amit egymásnak elmondhattak volna.

A nacionalizmus hiába kavar hullámokat a felszínen, voltaképpen jelentős kisebbségben van.

Gábor Áron rézágyúja fogalommá vált, beépült a magyar és székely nemzeti tudatba, egy nem túlságosan szép szóval talán így is fogalmazhatnék: mítoszosodott.

A nemzetpolitika nem jelentheti azt, miszerint egyetlen központból, például Budapestről megmondják, hogy mindenhol mi a teendő.