Az önszabályozás nem elegendő – szükség van a szabályozásra.
„Mai világunkban, néhány országot leszámítva, nyilvánvalóan a libertáriánus és a társadalmi felelősség modelljeinek az útvesztőiben kell eligazodni, megpróbálva válaszolni néhány alapvető kételyre: lehet az ilyképpen értelmezett médiarendszer önszabályozó, avagy szükség van külső beavatkozásra? Ha pedig ez utóbbi érvényesül, akkor tekinthető mindez kényszernek, valamiféle hatalmi érdeknek, vagy inkább olyan eszközök sokaságának, amelyek a demokratikus társadalmakat, illetve az országok és nemzetközi kapcsolatrendszereik demokratizmusát szolgálják?
Ahhoz, hogy megtaláljuk a korántsem fekete-fehér, hanem meglehetősen sokszínű és több összetevőből álló választ, mindenképpen gondolnunk kell a demokratikus társadalmak legalább három jellemzőjére: az információhoz való jogra és más emberi szabadságjogokra, a politikai és kulturális sokszínűségre, a közérdekre és mindazokra a hatékony kommunikációs lehetőségekre, amelyek lehetővé teszik, hogy az említettek érvényesüljenek.
Ha pedig mindezekhez hozzátársítjuk még azt a kivánalmat is, hogy a kommunikáció gazdasági környezete ne legyen kiváltságosok előjoga, hanem minden érdekelt számára biztosítsa az esélyegyenlőséget, hogy a kommunikáció ne sértse, hanem kiteljesítse a személyiségi jogokat, hogy tartsa tiszteletben a köz- és magánszféra határait, akkor már közel járunk ahhoz, hogy felismerjük: az önszabályozás nem elegendő – szükség van a szabályozásra. De tegyük mindjárt hozzá: csak az a médiaszabályozás lehet a jelenkori demokratikus vagy demokratizálódó társadalmak számára hasznos, ha úgy tetszik, legitim és legitimálható, amely az említett jellemzők érvényesülését segíti elő, nem pedig a beszűkítésük szolgálatában áll."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.