Bor és borvíz

„Gyámokra az önálló döntések meghozatalára képteleneknek van szükségük. Esetünkben egy erősebb nemzetrész támogathatja vagy sem a nemzet más, oly sokarcú összetevőinek a saját törekvéseit. Ebből következik az, hogy Budapest, azaz bármiféle színezetű magyar kormány viszonya a romániai magyarsággal és annak hiteles képviseletével nem alárendelt, hanem csak mellérendelt lehet.

Én belátom azt, hogy az SZNT a központi gondolkodás híve: megírnak egy típushatározatot, és azt elküldik minden magyar többségű városi és községi tanácsnak, hogy fogadják el, mert ez az egyedüli üdvözítő. Ha egy önmagát vezetőnek kikiáltó csoportnak ez a meggyőződése, akkor szíve-joga így cselekedni. De annyi esztendő után, amelyek az ilyen felülről irányított pótcselekvés sorozatok kudarcát bizonyítják, alighanem végre-valahára el kellene már elgondolkodni azon is, hogy esetleg tévedtünk, esetleg lehetne másképpen is.

Például megnézni a jól működő és fejlődő székely községeket – mert akadnak szép számmal –, hogy miként is sikerült lakosaiknak jobb életet teremteni, vagy két székely majális között feljegyezni az előremutató változásoknak azokat a csíráit, amelyet negyedszázaddal a romániai rendszerváltás után nagyon sok helyen megjelentek. Ha pedig mindez megtörtént, akkor érdemes elemezni, összefogni ezeket a változásokat, eltöprengeni a tapasztaltakon és azután fogalmazni, mert vezetni így is lehet. Nem kis kolompként visszhangozni máshol elhangzott nagy szavakat, hanem mindent megfigyelni, mindenre rátekinteni, de végül önállóan, a saját valóság és feltételrendszerek alapján dönteni.”