Elegünk van már a marosvásárhelyi marakodásból! Nemcsak a polgármester mindent behálózó sárkányhatalma, hanem a magyarok egymást lejárató hadakozása juttatott minket kilátástalan helyzetbe.

Az Erdélyi Magyar Könyves Céhre nézve végzetes lenne a kultúrbélyeg bevezetése, mivel az állami nyomdában gyártott „zárjegy” megvásárlása olyan pénzeket kötne le több évre, amelyeket csak részben szereznének vissza a könyv eladásakor.

A önyves-gyertyás megemlékezésre sem a Bolyai iskola, sem a Református Kollégium, de még az orvosi magyar diákjai sem jöttek el. Pedig a harcot értük vívtuk, és folytatjuk mindennap. Úgy tűnik, számukra nincs értéke a kínkeservesen kivívott jogoknak.

Mindegyik magyar szervezetre ráfér az önvizsgálat, hogy cselekedeteik is a közösséget szolgálják. Összefogva. Csonkolás nélkül.

Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet?

Rosszabb helyzetbe kerülünk, mint a besúgókorszak legsötétebb éveiben, mert az eszközök kifinomultabbak, tökéletesebbek. És még észre sem vesszük, hogy adatokat gyűjtenek rólunk, ügyet kreálnak belőlünk. Egy szerencsétlen megfogalmazásért akár államellenes vádat zúdíthatnak a nyakunkba.

A nagyobb biztonság álcája alatt olyan törvények születhetnek, amelyek alapján, a hírszerző szolgálatok hatáskörét bővítve, a levelezésünket, telefonbeszélgetéseinket megalapozott gyanú nélkül is megszerezhetik a „füles” emberek.

Az elvándorlásra nem hatékony orvosság a magyar egyetemek léte. Sajnos, a fiatalok ezekre úgy tekintenek, mint a könnyebb külföldi érvényesülés oklevélgyáraira, és nem mint az itthoni érvényesülés előszobájára.

Úgy tűnik, valamit nagyon elszabtunk, és megint a nemzetiségi kérdéssel akarják egyesek leplezni a gondokat.

A most megválasztott államelnök mögött felsorakozott politikai erőktől balgaság lenne elvárni, hogy – mintegy viszonozva a székelyek lelkes szavazatait – engedményeket tesznek.

A jól végzett munka élvezetével lökték a rácsos cella ajtajába a magyar honatyát, miközben bajtársi sunyítással megmentették a demokrata-liberális képviselőt.

Nemcsak a kommunista utódpártnak bélyegzett szocdemeknek szóltak a megdöbbentően nagyarányú protestszavazatok, hanem minden politikai alakulatnak is. Ez alól az RMDSZ sem kivétel. A megtisztulást tőle is elvárják a magyarok.

Az RMDSZ jövője attól is függ, hogy a barikád melyik oldalán lesz.

Az erdélyiek kedvelt elnökjelöltje besétált a csapdába.

Bárhogy csűrjük és csavarjuk, az Erdélyi Magyar Néppárt nevezetű politikai projekt megbukott.

1956 tanulsága az is, hogy külső segítségre nem lehet számítani. A megalapozatlan ígérgetések többet ártanak, mint használnak. Legyen szó a mi esetünkben akár Erdély, akár a Székelyföld önrendelkezéséről.

Mifelénk a gazdaságpolitikai döntéshozók nem veszik figyelembe a gazdasági szereplők reakcióit, netán várakozásait.

A jogaink követeléséről nem mondunk le. Beszéljük meg akár egy pohár küküllőmenti bor mellett, hogy miként lehetne már talpra állítani ezt a kirabolt várost!