A jól végzett munka élvezetével lökték a rácsos cella ajtajába a magyar honatyát, miközben bajtársi sunyítással megmentették a demokrata-liberális képviselőt.
„Hát így néz ki a Johannis által bejelentett tisztességes politika forradalma Bukarestben. Az új, nagy, nemzeti liberális párt társvezére az államelnök-választási döntő ütközet előtt a politikai osztály purifikálását szorgalmazva fogadalmat tett arra, hogy az őt támogató pártszövetség egyetlen tagja sem bújhat el immunitásra hivatkozva az igazságszolgáltatás elől. Minden esetben a képviselői mentelmi jog megvonására fognak szavazni, állította a szebeni polgármester. Tegnap a képviselőházban nem ez történt. A szégyenletes malőr után a frakcióvezetők bőszen egymásra mutogattak, látványosan dobálták a döglött macskát. Végül a PDL-s képviselőt saját főnöke szólította fel a párt elhagyására.
Az ügy érdekessége, hogy néhány politikai elemző a kormánytörő RMDSZ megbüntetését látja a Markó Attila elleni szavazatokban. Mások politikai tisztogatásról beszélnek. A magyar közösséget érzékenyen érintette ez a döntés, főleg az egy héttel ezelőtti, a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosító ítélet után. Az egyenlőtlen bánásmódra bizonyíték, hogy miközben a képviselők jóváhagyták a korrupcióellenes ügyészség kérését, hogy Markó Attilát vizsgálati fogságba helyezhessék, addig Călin Teodorescu ezt megúszta.
Enyhébb bírósági felügyeleti formára változtatták kérésüket az ügyészek. Ezt mindkét képviselő esetében megtehették volna már eddig is, hisz ebben az esetben szükségtelen a képviselőház beleegyezését kérni. Igaz, akkor elmarad a szappanoperás, agresszív, tévéstábos, nyilvános vallatóshow. A cirkusz. Mi többet várunk. Vagyonelkobzásokat és igazságos büntetéseket. De nem megrendelésre születő ítéleteket. És ami a jogállam alapja: a tisztességes védekezéshez való jogot."
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Rókák, jég, cégérek. A kolozsvári polgárok nap mint nap fenyegetettségben és rettegésben élnek. Jöhet a tél, a hó, a karácsony, a polgártársak nem győzik a sok aggodalommal. Amerre néznek, mindenhol veszélyforrás, némi elégedetlenkedéssel fűszerezve.

Aki valamiféle mélyenszántó elemzésre, magasröptű elmélkedésre, esetleg jövőlátó észosztásra számít, az itt hagyja abba az olvasást. Bárki más kerüljön beljebb.

Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

És már egy jó kis vallásháború is körvonalazódni látszik.