// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Karácsonyi Zsigmond Karácsonyi Zsigmond

Nacionalisták örömtánca

// HIRDETÉS

A most megválasztott államelnök mögött felsorakozott politikai erőktől balgaság lenne elvárni, hogy – mintegy viszonozva a székelyek lelkes szavazatait – engedményeket tesznek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Karácsonyi Zsigmond
2014. december 11., 08:42

„Hogy a román–szász politikai házasság mit fog eredményezni, még nem tudható. De egy biztos: a magyar közösség választott vezéreit szemléletváltásra kényszeríti. Egyfelől a kirakatengedményekre játszó román nacionalisták manővereit hatékonyabban kell visszaverni. Másfelől pedig meg kell találniuk a kötődést saját választóikhoz. Negyedszázad alatt üressé váltak a kezdeti mozgósító célok.

Formálisan közülük jó néhány okafogyottá vált. Az etnopolitizálást – mind a tömbben, mind a szórványban – már nem lehet egyetlen biztos mozgósító szólamként használni. Ugyanis a sokak által elmarasztalt »legyünk mindig kormányon« tézisnek volt eredménye is az elmúlt években. Nemcsak az aszfaltozó, közművesítő, iskolatatarozó cégek jártak jól, hanem a kisközösségek is haszonélvezői voltak az osztogatórendszerrel működtetett államgépezet magyar fogaskerekeinek.

A következő években sem várható radikális változás a fanarióta-balkáni berendezkedésben. Még akkor sem, ha mindenkit elítéltet az ANI-kó. De a kormányzási részvételnek a legfontosabb eredménye a parlamenti többséghez való tartozás. Így születhettek meg a magyar közösség számára kedvező törvények. Bár nem egy esetben torzszülöttekké faragták őket. De mégis a nagyobb baj az alkalmazásuk körül adódik. Mint az oktatási törvény esetében. Ezért szabotálhatják el a román érdekcsoportok – amelyek hangadó támogatója a bevezetőben idézett újságíró-politikus – például az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés létrejöttét.

A most megválasztott államelnök mögött felsorakozott politikai erőktől balgaság lenne elvárni, hogy – mintegy viszonozva a székelyek lelkes szavazatait – engedményeket tesznek e téren. Sőt, a transzszilván pártiak malmára sem hajtja a vizet a Bukarestbe települő szebeni polgármester. Az eddigi közszerepléseit látva várhatóan kompenzációs kényszerből a nagy-romániás nemzetálmodóknak fog csontokat dobni. A hét végén összeülő Szövetségi Képviselők Tanácsa, miután a kilépés mindenki számára kész tény, valójában nem az RMDSZ kormányban maradásáról kell döntsön, hanem egy új alapokra helyezendő érdekképviseleti politizálásról. A közösségmegtartó életfeltételek megteremtéséért."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”