Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet?
„Az »önzetlen« támogatások jó befektetésnek bizonyultak, és a fejőstehénnek tekintett közpénzből megsokszorozva szerezte vissza befektetését. Természetesen az adóparadicsomokon átfuttatott csúszópénzen többen osztozkodtak. Hogy bizonyíthatóan miként működött a gépezet, azt csak sejteni lehet. De tény, hogy nem egyedi esetről van szó. Sok csúcskorrupciós ügy képezi közbeszéd tárgyát, az autópálya-panamáktól kezdve el egészen a tengeri flotta eladásáig. Mindegyiknek közös vonása, hogy miniszteri, kormányzati hatáskörben elkövetett pénzeltérítések voltak. És az elkövetők döntéshozói része választott tisztségviselő. Mert nemcsak a miniszteri széknek, hanem a képviselői, szenátori, de még az önkormányzati helyeknek is esetenként szabott ára volt a pártlistákon.
Nem kell ezen megbotránkozni, hisz a fejlettebb demokráciákban ez jól működő rendszer – mondta egy politológus. Csak ott átlátható a támogatók névsora. Törvény által szabályozott módon. Miközben nálunk bűnszövetkezetek alakulnak. És a láthatatlan szemfülesek sem jelentették az állambiztonsági szempontból veszélyes ügyleteket. Az eurómilliókkal dobálózó újgazdagok számukra láthatatlanok maradtak. Talán nem véletlenül hunytak szemet.
Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet? Mikor lesznek már elrettentő erejű vagyonelkobzások? A jóhiszemű szavazópolgárok átverésének mikor lesz vége? Szükség van egy új választási és pártfinanszírozási törvényre is."
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Mennyi esélye van az egyénnek az állam, és a nagyhatalmak ellen egy groteszk világban?
Mennyi esélye van az egyénnek az állam, és a nagyhatalmak ellen egy groteszk világban?
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.