Már csak költségtakarékossági szempontból is jobb, ha a székely menetet a magát máig Székelyföldnek tekintő régióban tartják, nem pedig ott, ahol már csak a népviselet emlékeztet arra, hogy egykoron székely főváros volt.

Fenntartások eddig is voltak a területi autonómiákkal szemben Európa-szerte, főképp az etnikailag sokszínű Közép-Kelet-Európában, de ezt most már a zsigerivé vált Putyin-ellenesség is tetézi. Borítékolni lehet, hogy még ha a napnál nyilvánvalóbban is jogos ez az igény, csuklóból fogják lesöpörni bármely magát nemzetállamnak nevező uniós tagországban és Brüsszelben egyaránt mindaddig, míg Vlagyimir Putyin elsőszámú ellenségnek számít.

Már csak az a kérdés, hogy tényleg megvalósul-e.

Nem igaz, hogy nincs veszély, hogy Románia nem célpont. Igenis az.

Hab a tortán, hogy ennek a harcos másságellenességnek, a burkolt kollektív bűnösségi megpecsételésnek épp a magyar miniszterelnök az egyik leghangosabb szószólója. Egy olyan nemzet miniszterelnöke, amely ugyan nem tegnap, de maga is a távoli keletről érkezett gazdasági bevándorlóként.

Még ha giccsesen és elcsépelten is hangzik is: tárgyalni kell, baráti kezet kell nyújtani a muzulmán többség felé, megpróbálni megérteni, elfogadni másságukat, mert csak így tudjuk megértetni, elfogadtatni a saját másságunkat.

Akik ezt a gyászlobogózást kiötölték és végrehajtották nem „forrófejű szélsőségesek”, hanem neveletlen bunkók voltak, bár minden bizonnyal nagy magyar hősöknek tartják most magukat.

A DNA csúnyán beletenyerelt valamibe ezúttal: egy közösség önérzetébe, ami sokszor az olajnál is gyúlékonyabbnak bizonyult már a történelem folyamán.

A vasárnapi protest voksolás intő volt a fiatal miniszterelnöknek, de nem ok a lemondásra.

Románia bebizonyította, hogy csodák igenis vannak, de nem elég hinni benne, tenni is kell érte.

Magyarországon szavakba, jelszavakba, üres lózungokba csomagol a kormányzat, de mi tagadás, annyira mesteri módon, hogy 2006 óta minden választási megmérettetésen földrengésszerű győzelmet arattak.

Éppen ezért gyűlölöm tiszta szívből a magyar-román labdarúgó meccseket, előre rettegek, mibe futunk bele vajon ezúttal.

Most magunk emeljük a Falat, egy-egy téglát önszántunkból teszünk a lassan, de biztosan épülő új falba.

De akkor ki a magyar Erdélyben? Az SZNT székely, az RMDSZ-t „a román hatalom ellenőrzi”, az EMNP védnöke magyarországi képviselő lett.

Bármiféle párhuzam a skót elszakadás és a székely autonómiatörekvések kapcsán csak arra jó, hogy elhitessük a román többséggel, hogy nem alaptalanul festette az ördögöt a falra.

Hosszú távon azonban hiszem, hogy nemsokára elérkezik az idő, amikor nem a nemzeti kormány és parlament, hanem az európai kerül érdeklődésünk középpontjába.

Biztosan nem könnyű, macerás lehet többnemzetiségű, többnyelvű államokat egyben tartani érdeksérelem nélkül.

Kézzelfogható bizonyítékot nyert, hogy az arab tavaszt követő helyi konfliktusokban, de főképp a szír polgárháborúban megjelentek a nyugat-európai muzulmánok, s közülük szép számmal váltak a legrettegettebb közel-keleti terrorszervezetek harcosaivá.