Románia bebizonyította, hogy csodák igenis vannak, de nem elég hinni benne, tenni is kell érte.
„Tíz százalékos hátrányból vágott neki Klaus Johannis az elnökválasztás második fordulójának és 11 százalékkal győzött Victor Pontaval szemben. Ami nem sikerült a magyarországi baloldalnak több hónapos egyeztetés és huzavona után sem, az sikerült a román jobboldalnak röpke két hét alatt. És nem akárhogyan sikerült, a teljes világsajtó szenzációként tálalja a meglepetésszerű győzelmet, a semmiből előhúzott 21 százalékot.
A magyar baloldal azért fanyalgott, hogy nincs olyan személyiség, aki felveheti a harcot Orbán Viktorral szemben, aki felmutatható úgy, hogy minden baloldali magáénak érezze. Romániában úgy győzött a jobboldal, hogy a pártok nem is kötöttek választási szövetséget, Johannis egyetlen első fordulós ellenfelével sem egyeztetett, nem politikus alkat, a tévévitákban »lemosta« fiatal és energikus, nagypolitikában edzett ellenfele. De megmozdult a civil társadalom, a Facebook-generáció, s országos méretű, tisztán civil kezdeményezésű tiltakozó hullám indult a »kommunisták, a korruptak« ellen, a külföldi románok szavazatának »akadályoztatása« miatt, amiért nem nyitottak plusz szavazókörzeteket a külföldön voksolni vágyóknak. Bennem automatikusan az a kérdés fogalmazódott meg, hogy képesek vagyunk mi, magyarok is, ilyen méretű szolidarizálásra bármilyen sérelmet szenvedett csoporttal szemben? Attól tartok, hogy nem. Mint ahogy arra sem, hogy a vesztettnek hitt ügy láttán második fordulóra tíz százalékkal többen menjünk el voksolni, mint első alkalommal."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?