Nos, ezt éppen most, amikor Iohannis és a liberális bagázs épp lenyomták a torkunkon a legutolsó kis trükkjüket, nem kellene kérdőjellel írni. Ugyanaz a mocsokság.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Sokan voltak – egy adott pillanatban én is közéjük tartoztam –, akik úgy vélekedtek, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jobban tenné, ha nem erőltetné a kormányzás átvételét.
Azonnali politikai és választási érdekeik szemszögéből nézve – valószínűleg – sokkal bölcsebb és hasznosabb lett volna, ha a liberálisok megvárják, hogy a hatalmat azon győzelem nyomán vegyék át, mely több mint biztosnak tűnt a határidőre kiírt választás esetén, amikor a szociáldemokrata (PSD) kormányzat már elérte a megkopás legdrasztikusabb fokát.
a másik utat választotta, bár nem kétlem, hogy tudatában voltak a vállalt kockázatoknak. A parlamenti többség hiányától a szeszélyes és bizonytalan szövetségesekig, az ország katasztrofális gazdasági helyzetétől a PSD elmondhatatlanul költséges nagy ígéreteiig, melyek teljesítése közeledett a határidőhöz. Arról nem is beszélve, hogy egy PNL-s kormánynak boldogulnia kellett volna egy maximálisan ellenséges, politikailag egyértelműen elkötelezett alkotmánybírósággal (CCR), illetve nép ügyvédjével. A rossz mezőgazdasági évet előrevetítő aszály, ami jövőbeni láncdrágulásokat jelent, plusz ez az átkozott koronavírus, melynek gazdasági téren is lehetnek kedvezőtlen hatásai (egyes komoly közgazdászok a recesszió lehetőségéről beszélnek) még tovább bonyolítja a helyzetet. Annál is inkább, mert a hatóságok által hétfőn meghozott döntések valódi aggodalmak hatásának tűnnek. A CCR részéről csütörtökön várható döntés (a döntés megszületett: a bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította az előrehozott választásról szóló kormányrendeletet – a szerk.) a nép ügyvédje panaszáról (azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett Weber Renata egyáltalán nem azonosítható azzal a néppel, melynek én a része vagyok, ő továbbra is a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a PSD játékait űzi botrányos szorgalommal) a lehetséges előrehozott választás kiírásának napja és a tényleges szavazás időpontja közötti napok számának (90-ről 50-re) csökkentésére vonatkozóan, valószínűleg, nemcsak a róla szóló bizalmi szavazásra váró Florin Cîţu úr által vezetett – egyelőre papíron létező – kormány (Cîțu úr időközben visszalépett – a szerk.) sorsát fogja befolyásolni, hanem azt is, ami az ország kormányzásával a következő hónapokban történni fog. Egyáltalán nem zárható ki az a hipotézis, hogy a kormányzati csapat esetleges elutasításáért a PNL fog szavazatokkal fizetni, amely már így is elveszített 7 százaléknyi támogatást egyetlen hónap alatt.
(előrehozott választás, kétfordulós helyhatósági választás, határozott törvénymódosítások, melyekről több mint biztosan tudni lehetett, hogy elbuknak a CCR-n), hanem azzal is, hogy pontosan ezekben a napokban továbbra is folytatja a bakizást, amikor bejelenti azoknak a nevét, akiket a nagyvárosok polgármesteri tisztségeiért fog majd elindítani. Javában zajlik a jászvásári (Iaşi) botrány amiatt, hogy a volt pészédés Mihai Chiricát indítják, akiről mostanában olyasmiket tudunk meg, hogy más, részben gennyező kelések is vannak rajta azon kívül, hogy szociáldemokrata volt, mely botrány nemcsak a PNL erkölcsi és feddhetetlenségi döntéseibe vetett bizalom csökkenéséhez vezethet, hanem a párt megyei szervezetének destabilizálásához is. A párt arculati vektorai, Rareş Bogdantól Florin Romanig majd beledöglenek, hogy tisztára mossák Chirica urat. Hétfő este azt hallottam, hogy Chirica urat állítólag a jászvásáriak tömege szavazta meg legutóbb. De Gabriela Firea asszony (a bukaresti főpolgármester – a szserk.) is jelentős számú szavazatot kapott a bukarestiektől. Őt is felveszi a PNL a Noé bárkájává vált ladikjára, ezzel teljesítve a Főpolgármesteri Hivatal meghódításával kapcsolatos célkitűzését?
Sem a PNL-nek, de a város lakóinak sem jó egyáltalán, hogy újra a vitatott Nicolae Robu professzor indul a temesvári polgármesteri címért, aki – többek között – teljes mértékben hibás a város Állami Német Színházának lezülléséért amiatt a csökönyössége miatt, melyet nehezen állom meg, hogy ne minősítsem a lehető legkevésbé akadémikus kifejezésekkel. Robu egyik aljasságáról van szó, amelyhez egy rakás tehetetlenkedés, kudarc, röhejesség, vulgáris viselkedésbeli kisiklás társul. Ha a PNL Nagybányán a jászvásárihoz hasonló lépést tesz, Cătălin Cherecheşt, a jattmániás Sorina Pintea tükörképét támogatva, akkor a dolgok már groteszkké válnak. És mindazok malmára hajtják a vizet, akik máris nagy hangon szónokolják, hogy a PSD és a PNL ugyanaz a mocsokság.
Vajon így lenne?
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.