Fenét. De nem is konzervatív. Nem is liberális. Hát akkor miféle?
Nem hiszem, hogy létezik Európában másik olyan szociáldemokrata vagy szocialista párt, a PSD-n kívül (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), mely támogatná a nemi irányultságon alapuló diszkriminációt. Hiszen diszkriminatív viselkedés megfosztani a homoszexuális párokat attól a jogtól, hogy egy kapcsolatukat elismerő és védelmező jogrendben részesüljenek. Márpedig az európai baloldali pártok általában e diszkrimináció megszüntetésében tűntek és tűnnek ki, azzal a tendenciájukkal, melynek célja egyenjogúsítani a különböző kategóriákat, sőt, akár még LMBT-párti viselkedéssel is. Ennek egyaránt köze van a nyugati demokratikus baloldal hagyományosan szekuláris, sőt, éppenséggel antiklerikális jellegéhez, mint ahogy az emberi jogok melletti kiállásához is. Márpedig azzal, hogy kendőzetlen elégedettséggel felkarolta azt a kezdeményezést, mely úgy szeretné módosítani az alkotmányt, hogy a házasságot ne „két személy” közötti kapcsolatként határozzák meg, mint eddig, hanem „egy férfi és egy nő” közöttiként, a PSD a polgárjogok korlátozása, nem pedig kiszélesítése mellett foglal állást és elfogadja, hogy az egyházak és elsősorban a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) „határozzák meg újra, mi a jó és mi a rossz”. Akárhogyan ítélnénk is meg önmagában ezt az álláspontot, egy dolog világos: semmi köze sincs a szociáldemokráciához, hanem sokkal inkább egy konzervatív, jobboldali, a hagyomány megőrzésére irányuló viselkedéshez.
Vezetői – néha óriási – villái és birtokai csak tovább erősítik azt a benyomást, hogy a PSD szociáldemokráciája nem egyéb választási plakátnál. Nem véletlen, hogy a „helyi kiskirály” kifejezést elsősorban és elsődlegesen (ha nem is kizárólagosan) a PSD-sekre alkalmazták. De a PSD igazából jobboldalinak sem tekinthető, egy modern, európai jobboldal értelmében, amilyen az EPP-be tartozó, vagy a liberális pártok többsége. Minden olyan – jobb ügyre érdemes – erőfeszítése, mellyel a jogállamiság korlátozására, az igazságszolgáltatás ellenőrzésére, a közigazgatás átpolitizálására tesz kísérletet, távol áll ettől az európai jobboldaltól. (Igaz, az itteni „hivatalos” jobboldal sem viselkedik gyakran másképpen, de néha-néha legalább „lelkiismeret-furdalása” van ezért és végrehajtott bizonyos reformokat.)
Azt is említsük meg, hogy 1990 óta a reformokat Romániában – amennyi történt – általában a jobboldal, vagy a FDSN–PDSR–PSD (Nemzeti Megmentési Demokratikus Front–Romániai Szociális Demokrácia Pártja–Szociáldemokrata Párt – a szerk.) tömbjénél jobboldalibbnak tekinthető csoportosulások irányításával történtek: a Petre Roman–Stolojan csoportosulás az 1990–1992 időszakban, a CDR (Demokratikus Konvenció – a szerk.) 1996 és 2000 között, az ADA (Igazság és Igazságosság Szövetség – a szerk.) 2005 és 2007 között, a PDL (Demokrata-Liberális Párt – a szerk.) 2009 és 2012 között. Még a liberális államfő, Iohannis által támogatott technokrata Cioloş-kormány is sokkal reformpártibb volt, mint amilyennek a PSD most mutatkozik. Máskor, amikor a PSD-s baloldal volt hatalmon,
ahogy az Adrian Năstase kormányzása alatt történt. De amikor a PSD-s politikusok nem érzik ilyenfajta nyomásgyakorlások korlátozását, vagy választási kampányban vannak, akkor állandóan, szisztematikusan visszatérnek igazi természetükhöz: homofóbbá, sovénekké (a Soros-mítosz), nacionalistává (a multiellenes álláspont) válnak, egyesek még fizikai erőszakkal is megfenyegetik az ellenfeleket. Ezen kívül úgy hiszem, a PSD az egyetlen romániai párt, mely „bekebelezett” néhány figurát a kvázi kimúlt PRM-ből (Nagy-Románia Párt – a szerk.), erre példa Lia Olguţa Vasilescu személye.
Van még valami: ha a PSD igazán baloldali párt lett volna, akkor nemcsak azt láttuk volna, hogy magasabb béreket és nyugdíjakat osztogat a szavazatokért cserébe, hanem a Romániai régiói közötti nagy (néhol történelmi) különbségek csökkentéséért is tesz valamilyen lényegesebb lépéseket. Igyekezett volna különféle módokon bátorítani a magán- vagy állami befektetések délnyugati és délkeleti irányú mozgását. Márpedig e téren szinte semmit sem tett.
A PSD, tehát, nem valódi baloldali párt, hanem egy
melynek alapvető választói rétegét egy szegény, tudatlan és főleg polgári tudat nélküli népesség képezi. Könnyedén irányítja az állam bürokratikus gépezetét, de képtelen (és nem is akarja) azt jelentősen javítani. Nyilatkozatokban támogatja (mint, különben, mindenki) Románia modernizálását és Nyugathoz tartozását, de valójában egy gazdag és kiváltságos oligarchia által irányított „illiberális” államot szeretne, mely ahhoz hasonló, ahogy Oroszországot, Ukrajnát, vagy Törökországot irányítják.
De míg a PSD-t európai értelemben sem bal-, sem jobboldalinak nem lehet tekinteni, a PSD ellenfelei sem képesek létrehozni egy – akár csak viszonylagos – ideológiai egységet: az igazi jobboldal, a közép, a szocialista bal, a környezetvédők, az igazi konzervatívok mind-mind, ha komolyan veszik magukat, a PSD ellenfeleivé válnak, hiszen a PSD nem tekinthető igazán sem szociáldemokratának, de még kevésbé liberálisnak vagy kereszténydemokratának. De mindig újra megjelennek a nézetkülönbségek, ha ellenzéki szerepből kikerülve építkezni kell. Mert míg
egy párt vagy egy erős és tartós szövetség létrehozásához nem. Az egyik példa erre a házasság meghatározásának az alkotmány módosításával történő megváltoztatása. Ez megbénította az ellenzéket. Egyesek – az igazi jobboldaliak – egyetértenek a Koalíció a Családért által javasolt változattal, de kínosnak érzik, hogy a PSD-vel egybehangzó álláspontra helyezkedjenek. Mások ellenzik, de nem tudnak egységes álláspontot kialakítani a pártban, ahogy az még az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) esetében is látszik, mely a tagok belátására bízta, hogy miként szavaznak ebben a lényeges kérdésben. De míg a PSD számára az ideológiák összezagyválása egységesítő populizmushoz vezet, hiszen itt egyik ideológiát sem veszik komolyan, a többieknél ez a keverés az eltéréseket, a nézetkülönbségeket korbácsolja fel és a pártok lényegét erodálja. Nem azt akarom mondani, hogy az ellenzék egységének hiánya ne lenne kapcsolatban a politikusok hiúságával és rivalizálásával is, de egy szigorúbb, a PSD-vel szembeni állásfoglaláson túlmutató ideológiai önmeghatározásra való képtelenség – véleményem szerint – objektív akadályát képezi az úgynevezett „jobboldal” egyesülésének.
Ennek következménye, hogy Románia sokat emlegetett modernizálása sokkal lassabban megy, mint mehetne: egyesek (a PSD) nem akarják, hiszen attól félnek, hogy elveszítik a mögöttük álló tömeget és a kiváltságaikat, a többiek pedig nem tudnak egyezségre jutni abban, hogy mit is akarnak.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.