Igaz, egy erdélyi regionális portálon találtuk.
Eléggé frusztráló a minapi székelyhimnusz-botrány után a román médiát olvasni és nézni: még a láthatóan valamiféle kiegyensúlyozottság-igénnyel fellépő publicisztikák is feldúlt – esetleg gunyoros – hangnemben közelítenek a témához, nem beszélve a magyarellenesség különböző árnyalataiban pompázó véleménydömpingről (itt olyan széles a merítés, hogy meg sem próbálkozunk az áttekintésével).
Kis túlzással az erdélyi magyar médiafogyasztó nagyjából úgy érezheti magát kritikus mennyiségű román sajtóreakció olvastán, mint Csoma Botond RMDSZ-frakcióvezető, akinek nemcsak a felháborodott román újságírók hadával, de George Simion AUR-vezér hőzöngésével is
">szembe kellett néznie az ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatóján.
Mérsékeltebb vélemények azért voltak/vannak a többségi nyelvű közösségi médiatérben (elég, ha
">Sabin Gherman vagy Cristian Sandache kommentárjaira gondolunk), de a mainstream, „hivatalos” közéleti és sportsajtóban fehér hollónak számít az ilyesmi – ezért is olyan üdítő, ha az emberrel szembejön a következő szalagcím: A székely himnusz, avagy hogyan járta be a sajtót egy nem-téma.
A dévai kiadású Știrile Transilvaniei (azaz: Erdély Hírei) nevű regionális portálon Andrei Nistor fanyar humorral kommentálja a székelyhimnusz-éneklés körül kialakult botrányt. Már megszokhattuk, írja, hogy egyes túlfűtött nacionalisták minden sarkon ólálkodó magyarokat látnak ásóval a kezükben, hogy feltúrják, majd suttyomban a magyar pusztába szállítsák a szent erdélyi földet.
Az ördög azonban a részletekben rejlik, ezért ha közelebbről megvizsgáljuk az esetet, láthatjuk, hogy az ügyet alaposan felfújta a sajtó, szenzációhajhász, nézettségnövelő szándékkal.
A szerző analógiaként a féltékeny feleség példáját említi, aki mindenütt könnyű nőcskéket lát, készen arra, hogy elcsavarják a férje fejét – és megfeledkezik arról, hogy ezzel az attitűddel csak saját gyengeségét és önbizalomhiányát leplezi le.
Érdemes elmondani – emlékeztet a cikk írója –, hogy a mérkőzés helyszínén EGYETLEN román újságíró tartózkodott, a világbajnokságra akkreditált, 32 éves szakmai múlttal rendelkező Emil Hossu-Longin, aki így idézte fel a történteket a gsp.ro számára:
Ez tehát a szikár tudósítás, onnan, a teremből. De megszokhattuk, hogy nálunk a tények nem állhatnak egy szenzációs hír útjában, úgyhogy egyes újságírók gyorsan „atombombát” fabrikáltak belőle, amire aztán a szavazatokért bármire hajlandó politikusok is ráharaptak.
A szerző szándékoltan faragatlan stílusban („hogy azt a nyelvezetet használjam, amit, tudom, hogy jól ismertek”) fordul a botránykeltőkhöz:
Bennünket itt, Erdélyben az érdekel – vált hangnemet Nistor –, hogyan oldja meg a kormány a gazdasági problémákat, mit kezd a korrupcióval, az egyes románok közti egyenlőtlenségekkel vagy a perspektívahiánnyal, amely egyre több fiatalt késztet arra, hogy külföldön képzelje el a jövőjét.
Hiszen ennek az országnak részei a románok, magyarok, szászok, romák, szlovákok, szerbek, lipovánok és más kisebbségiek egyaránt, akik megőrizhetik a hagyományaikat, nyelvüket, hitüket, himnuszaikat, szokásaikat úgy, hogy közben jó román állampolgárok is maradjanak – összegez a szerző.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Nagy erejű robbanás történt pénteken Bukarestben egy ötödik kerületi tömbházban – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.