Bebizonyosodott: Románia NEM az EU hátramozdítója! Ő az anti-migrációs csodafegyver! Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Európa végre fellélegezhet! A szíriai menekülthullám megtorpant, sőt, a menekültek elkezdtek hazafele szivárogni, miután – egy szerencsés véletlen következtében – Románia felé vették útjukat. A Temesvárról messze hangzó manele muzsika bűbájos erejének hatására kis hazánk fele kanyarodtak, a szerb–magyar határ helyett.
„Mi ez a szar? Hát így néz ki egy EU-tagország?”, kiáltott fel döbbenten egy szíriai menekült, amint román földre lépett. „Valaki jól átvert, amikor azt mondta, az EU-ban jobb, mint nálunk. Kész, megyünk vissza Szíriába. Hát ennél rosszabb már nem lehet. És valaki húzza már le a zenét, mert nem halljuk egymást!”
Néhány szíriai eljutott Temesvárig, ahol a Robu polgármester ültette pálmafák láttán reménykedni kezdtek, hogy mégis sikerül szót érteni a helyiekkel, és kapnak néhány banánt. Ám a menekültek legnagyobb elkeseredésére, bárhogy is próbálták elmagyarázni, hogy éhesek, a helybeliektől csak ezt a választ kapták: „A Bánság az első, teee!”
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.